A harcias gondolkodásmód elsajátítása

Utcai támadásokról készült videókban nincs hiány az interneten – sok megrendezett jelenet, komolytalan, kedvtelésből készített videó mellett találhatunk valódiakat is – biztonsági kamerák vagy szemtanúk felvételeit. Ez utóbbi fajtából sokat tanulhatunk: a támadások kiváltó okait, ráutaló jeleket, tanulmányozhatjuk a támadók technikáit, viselkedését, és gyenge pontjaikat. Sok felvételen az áldozatok ártatlan emberek, akiket ok nélkül támadnak meg. Megalázzák, összeverik őket, miközben gyakran a háttérből buzdítják a támadót, kinevetik az áldozatot. Ez egy idő után visszataszító lehet, könnyen felhúzza az embert, ha látja, ahogyan ártatlan embereknek ilyen súlyos testi-lelki traumát okoznak.

Ez a felháborodás, a harag azonban hasznunkra is válhat, alapjául szolgálhat gondolkodásmódunknak, plusz motivációt adhat az ilyen szituációkban. Fontos azonban, hogy kontrollálni tudjuk ezt a dühöt – ameddig lehet, tudatosan kerüljük a konfrontációt, ne keveredjünk vitákba, amik elfajulhatnak (még akkor sem, ha igazunk van), hagyjuk leperegni magunkról a beszólásokat. Ezt a fajta higgadt, passzívan agresszív magatartást elsajátítani már-már művészet, és mindig előnyünkre válik. Ezzel a hozzáállással tisztábban láthatjuk az előttünk kibontakozó szituációt, sokkal egyértelműbb lesz, hogy mikor kell testi erőt alkalmaznunk. Ahhoz, hogy kialakítsuk magunkban ezt az önkontrollt, mégis minden pillanatban készek legyünk egy önvédelmi szituációra, tudatosítanunk kell magunkban egy esetleges támadás előzményeit és következményeit.

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy vele nem történhet ilyesmi, de sajnos igenis előfordulhat bárkivel. Fel kell tudnunk ismerni a támadást megelőző jeleket, hogy ne érhessen meglepetés. Ha mégis váratlanul ér egy ilyen helyzet, a megfelelő szellemi felkészültséggel még így is gyorsabban észbe kaphatunk, mintha nem tettük volna meg ezeket a lépéseket.

Ez a folyamatos „harckészültség” nem azt jelenti, hogy állandóan a potenciális veszélyforrásokat kell keresnünk, az ilyen hozzáállás könnyen paranoiássá teszi az embert. Mindig legyen bennünk ésszerű óvatosság, legyünk körültekintőek és felkészültek, hogy a megfelelő módon és a kellő időben reagálhassunk. Bízzunk a megérzésekben, ne beszéljük le magunkat a fizikai kontaktusról, ha már nincs más út. Amikor elkerülhetetlenné válik az összecsapás, azonnal túl kell tennünk magunkat félelmeinken, a helyzet szürrealitásán, hogy minél hamarabb cselekedhessünk: ez a legjobb módja a fenyegető helyzetek kezelésének. Ha nem tesszük meg az első lépést, az ellenfél fogja. Ez a lépés nem feltétlenül az első ütést jelenti – adott esetben célszerűbb szóban lerendezni egy nézeteltérést, elkerülni a konfliktust, vagy ha nem tudunk kitérni előle, felvenni egy nem fenyegető, de hatékony támadó testhelyzetet.

Amennyiben kialakul a fizikai kontaktus, használjuk motivációként a haragot, a gyűlöletet, amit a támadónk iránt érzünk. A harag azonban nagyon erős fegyver, kordában kell tartanunk, hogy ne menjünk túl messzire; mindig csak a támadás megfékezéséhez szükséges erőt alkalmazzuk, ne essünk át a ló túloldalára.

Senki nem szeret ezekről a dolgokról gondolkodni, de ez feltétlen szükséges a hatékony önvédelemhez. Az utcai támadások sajnos mindennaposak, a megfelelő testi és szellemi felkészültség elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjuk védeni önmagunkat és szeretteinket.