A karate és a kobudo a japán harcművészet két legfontosabb ága. Az előbbit világszerte széles körben ismerik, tanulják és alkalmazzák, ám a kobudo is legalább annyira fontos és hatékony tudást ad. Andrea Guarelli a goju-ryu karate-do mestere, nyolc danos feketeöves Matayoshi kobudo-ban. Ez utóbbi harcművészet nemzetközi szövetségének alapítója, célja a Matayoshi stílus hagyományainak és technikáinak népszerűsítése nemzetközi szinten.
A Matayoshi stílus eredete egészen az 1500-as évekig nyúlik vissza, modernizációja és rendszerezése Shinko Matayoshi nevéhez fűződik. Halála után fia, Shinpo tartotta életben az évszázados tudást, kifejlesztette a szakág alapvető edzéstervét, a hojoundo-t, és ő az, aki oklevélben ismerte el Guarelli tudását. Apja után a legfiatalabb Matayoshi, Shinsei viszi tovább az örökséget.
A „fehér fegyverek” használata régóta része a japán Ryukyu szigetek kulturális örökségének. A stílushoz kapcsolódó fegyverek négy kategóriába sorolhatók: hosszú, rövid, dupla, és puha.
Harci szituációban a hosszú fegyverek (bo, eku, nunti és chogama) a leginkább előnyösek, ezeknek a legnagyobb a hatékony ütőtávolsága, így biztonságos távból is használhatóak. A rövid fegyvereket (jo, kuwa) könnyebb elrejteni, hordani, így kiválóak önvédelmi célokra.
Az úgynevezett puha fegyverek közé tartoznak az összecsukható, és a hajlékony eszközök. Ezek leginkább másodlagos szerepet látnak el, típustól függően hordhatók a csípő körül (suruchin), ingujjban (nunchaku), vagy háton (sansetsukon).
A dupla kategóriába tartozók hagyományosan a kobudo első számú defenzív fegyverei. Ide sorolandó a sai és a tunkuwa, melyek széles körben elterjedt, kezdőknek is kiváló eszközök, illetve a haladók által használt kama és tinbe. Csak a legmagasabb szintű harcosok használnak olyan ritkább eszközöket, mint a tekko vagy a tecchu.
Kimberly Rossi Stagliano írása
