Az ökölvívás – közkeletű nevén: a boksz – küzdősport, eszköz nélkül vívott küzdelem, melynek során a szemben álló felek arra törekszenek, hogy különféle technikákat alkalmazva minél több ütést vigyenek be a másik felsőtestére, arcára.
A cikk eredetileg a www.utanpotlassport.hu oldalon jelent meg.
Az ökölvívás múltjában kutatva nincs és nem is lehet hivatalos adat arra vonatkozóan, hogy az ember mikor és milyen körülmények használta első alkalommal az ökleit. Ami biztos: a boksz i. e. 688-tól már szerepelt az ókori olimpiai játékok műsorán. A középkorból nincsenek megbízható források, ugyanakkor az iparosodás kezdetén a céhek ünnepei alkalmával a fiatalság egyik közkedvelt vetélkedője volt az ökölharc.
Az ökölvívás modern változata a XVIII. századi Angliában alakult ki. A sportág fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett két angol vívó- és ökölvívómester: James Figg, aki 1710-ben elsőként rendszerezte a boksz mozgásanyagát, valamint tanítványa, Jack Broughton, aki 1743-ban megszerkesztette a harc első újkori, igaz, még meglehetősen hevenyészett szabálykönyvét. Kettejük tevékenysége emelte az ökölvívást először a sportok közé. Ezzel együtt a mérkőzések – éppen a laza és hiányos szabályozás nyomán – gyakran botrányba fulladtak, így elkerülhetetlenné vált a szabályok átdolgozása. A rendelkezéseket a későbbiekben többször módosították, de a John G. Chambers által összeállított „paragrafusgyűjteményt” mindenképpen meg kell említeni: ebben már részletesen szó volt a küzdőtér méretéről, a menetek hosszáról, a versenykesztyű kötelezővé tételéről, a súlycsoportok kategorizálásáról, a vezetőbíró és a szorítósegédek feladatairól.
A szakosztályok száma, s ezzel a sportág népszerűsége a XX. század elején nőtt meg nagy mértékben – különösképpen a polgári és munkásegyesületekben –, s a sportág elterjedtségét, közkedveltségét igazolta, hogy az 1904-es, St. Louis-i olimpia műsorán már szerepelt. A tizenhat évvel későbbi, antwerpeni játékokon megalakult az ökölvívás első világszövetsége (FIBA), amely 1946-ban Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetségre (AIBA) változtatta nevét. Az első Európa-bajnokságot 1925-ben, az első vb-t 1974-ben rendezték. Az európai szövetséget (EABA) 1970-ben alapították meg Moszkvában. A legnagyobb hivatásos bokszvilágszervezet, a World Boxing Association (WBA) 1962-ben, a World Boxing Council (WBC) 1963-ban, az International Boxing Federation (IBF) és a World Boxing Organisation (WBO) 1988-ban jött létre. Napjainkban tíz fölött van a profi világszövetségek száma. A rendelkezésre álló források szerint honfitársaink közül elsőként Wesselényi Miklós báró húzott bokszkesztyűt, amikor 1822-ben Széchenyi István gróffal Angliába látogatott, s ott bizonyos John Jackson edzőtermében ökölvívóleckéket vett. (- Micsoda egybeesés, hogy a Székely Budo-Sport Kft. üzlete is éppan a Wesselényi utcában található.) A XIX. század második felében a Magyar Athletikai Club keretein belül ezt a sportágat is űzték, s 1875-ben versenyt is rendeztek, amely Fittler Kamill győzelmével zárult. A klub három évvel ez után jelentős lépésre szánta el magát: Halász Zsiga vívó-, és tornatanárt Angliába küldte, hogy ökölvívóedzői tapasztalatokat szerezzen. A szigetországban megtanulta az önvédelem művészetét, de hazatérve érdeklődés hiányában nem tudta kamatoztatni tudását, noha minden bizonnyal bárkit legyőzött volna.
Hosszabb szünet után, a XIX. század végén tűnt fel az első nagy magyar tehetség, dr. Tatics Péter, s vele egyidőben egy ígéretes bokszgarnitúra is. Nagy előrelépést jelentett, hogy 1909-ben korszerű edzőterem létesült a Műegyetemen. 1910. december 2-án rendeztek először Magyarországon súlycsoportokra osztott versenyt, s 1911-ben Bing Ede János megírta az első magyar nyelvű ökölvívószakkönyvet is.
Az első világháborút követően, 1920 tavaszán megalakult a Magyar Birkózók Szövetsége, s azon belül létrejött a bokszszakosztály. 1923-ban – hét súlycsoportban – kiírták az első országos bajnokságot. A magyar ökölvívók első nemzetek közötti megmérettetésének dátuma 1924. június 1.: a csapat a budapesti mérkőzésen könnyedén, 10:2-re diadalmaskodott az osztrákok felett. A rohamosan fejlődő sportág egy idő után sehogy sem akart egy fedél alatt megférni a birkózókkal, és a korábbi sikertelen kísérletek után 1925-ben végre megalakult az önálló Magyar Ökölvívó Szövetség. A sportág első nagy sikerét 1928-ban, az amszterdami olimpián aratta: Kocsis Antal aranyérmes lett a légsúlyúak mezőnyében.
A folytatásban évről évre pazar eredmények születtek, melyeket a magyar ökölvívósport legendájának, a később edzőként is a legnagyobbak közé emelkedő Papp Lászlónak az 1948 és 1956 között elért három, felejthetetlen olimpiai bajnoki címe koronázott meg.
Az elmúlt évtizedekben a magyar sport húzóágazatainak egyikeként működő ökölvívás napjainkban is rendkívüli népszerűségnek örvend világszerte, s a magyar sportolók immár nem csak az úgynevezett amatőrök, hanem a profik között is szép sikereket könyvelhetnek el.
