Érdekességek az ősi koreai kard történetéről

A kutatók számára sajnos, a koreai kardok története nem olyan könnyen megfejthető.

Az anyag

A múzeumban az újabb darabokat nézegetve feltűnne, hogy a legtöbb az japán kard és a kolóniai időkből (1910-1945) való. Sokakat valószínűleg halott, vagy fogságba esett japán katonáktól vettek el. Ha ezután a modern időkhöz ugrunk, észrevesszük, hogy két különböző kard van; A kum (a kínai jien szóból) és a do (a kínai dao szóból).

A kum (vagy geom, gum) egy könnyű két oldalán élezett penge, általában egy kézre méretezett markolattal. Legfőképpen szúrásra alkalmas. A do egy nehezebb fegyver, két kezes markolattal. A penge csak egyik oldalán éles, és főleg vágásra használták.

Dél-Koreában a két kard fejlődését úgy magyarázzák, hogy régen az ősi kíni mesterek a jien (kum) tökéletesítésére koncentráltak. Nem meglepő módon a kínai mesterek technikája egykezes harcra épült, a másik kézben gyakran a pajzsot tartották. Miután ezek a technikák bejutottak Koreába, a koreai kardkészítő mesterek fejlesztették a készítés folyamatát és a koreai pengék híre eljutott egész Ázsiába.

Széles körben hiszik, hogy a japán kardkovácsolás művészete eredetileg Koreából származik. A japán mesterek még tovább tökéletesítették a koreai technikákat, míg Koreában a Neo-Konfucionizmus térnyerésével egyre inkább háttérbe szorultak a hadi technikák. A japán mesterek ellentétben a feudális japán társadalom széleskörű támogatását élvezték és a stagnáló Koreai fejlesztésekkel ellentétben, itt valódi fejlődés ment végbe. Ha a koreaiak tovább foglalkoznak a kardjaik tökéletesítésével, ma valószínűleg ugyanolyan értékük lenne mint egy japán katanának.

Hasonló de nem ugyanaz

Alapos szemrevételezés után könnyen meg lehet különböztetni a koreai és japán kardokat; a japán kardok élezetlen feléhez közel egy hosszanti bemélyedést találunk, (bo hi) a koreai kardokon nincs ilyesmi.

A japán kardok hegyén sokszor vonalak láthatóak, ahol a különböző szögek és vágási felületek találkoznak. A koreai kardok pengéjének felülete teljesen sima. Továbbá a koreai kardok pengéje általában nincs hajlítva.

A japánok a markolatot gyakran különböző anyagokkal, (bőr, selyem, textil) fedik, míg a koreai kardok markolata általában fából készült.

A japán kardok tokja (legalábbis a Koreában találtaké) általában sima felületű, fekete fából készült. A koreai kardhüvelyek feltűnőbb jelenségek, gyakran arannyal és gyöngyökkel voltak díszítve. Esetenként egy fordított horogkereszt szerű buddhista szimbólum is díszíti őket.

Különösen érdekes hely a Koreai kardok történetében Hyon Chung Sa, egy szentély a Dél-Koreai Chungchong-namdo tartományban. A szentély Yi Sun-shin admirális tiszteletére épült, aki az egyik leghíresebb koreai hős. Yi Sun-shin a történetek szerint két hatalmas karddal (egyenként két méter hosszúak és 5.5 kg nehezek) harcolt a japán megszállók ellen. A két kard, plusz még számos egyéb fegyver része egy állandó kiállításnak a szentély múzeumában. Közeli fényképeken látszik a kardokon a hanja (Kínai stílusú írás) amely a kard azon részére van gravírozva, amit normál esetben takar a markolat.

Létezik egy pár elmélet a koreaiak körében, hogy volt képes valaki ekkora fegyvereket forgatni. Az egyik szerint a koreaiak régen nagyobbra nőttek és így lehetséges a majd hat kilós fegyver forgatása. Mások szerint a fegyvereket nem is harci célokra alkalmazták, inkább szimbólumokként szolgáltak a harcoló katonák számára.

Más koreaiak azt mondják az admirális leginkább hajók fedélzetén harcolt, ami azt jelenti, hogy a legtöbb mozdulatot a hajók oldalán felmászó ellenséggel szemben kellett tennie. Ez megmagyarázza hogyan képes egy erős ember felemelni egy kardot, aztán egy kicsi izommunkával a hajó oldalán felmászó harcos felé irányítani a lezuhanó pengét és megvárni, hogy a gravitáció elvégezze a munkáját.