23 évesen befejezte a japánok bokszbajnoka

23 évesen befejezte a japánok bokszbajnoka

2018. 09. 02., Vasárnap, 21:14

A háttérben egészségügyi okok állnak. Nem kapott volna versenyengedélyt.

Egészségügyi okok miatt az azonnali visszavonulás mellett döntött a japán profi ökölvívás új-generációjának egyik közönségkedvence, Ryuya Yamanaka (16 győzelem, 3 vereség). A 23 éves ökölvívó júliusban vesztette el a Bokszvilágszervezet (WBO) minimumsúlyú (47,7 kg) világbajnoki címét, miután 12 menetes kemény csatában vereséget szenvedett a filippínó Vic Saludar (18 győzelem, 3 vereség) ellen.

Bár a bunyós nem volt rosszul a párharcot követően, bár egy rutinvizsgálatra elvitték, és már tervezték a visszavágó küzdelmet, amikor az orvosi felülvizsgálat során kiderült, hogy az agyában egy kisebb bevérzés keletkezett – ez pedig kizárja a versenyengedélyének meghosszabbítását!

Először nehezen tudtam ezt a szituációt elfogadni, mert azt terveztem, hogy 30 éves koromig biztosan bokszolni fogok. Ez a visszavonulás sokkal gyorsabban jött, mint amire számítottam. Mindenkinek köszönöm, aki támogatott karrierem során”- fogalmazott az ökölvívó.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.