55 évesen tér vissza a britek korábbi kedvence

55 évesen tér vissza a britek korábbi kedvence

2019. 09. 27., Péntek, 08:47

Bár még mindig vannak kétségeink, hogy a Brit Boxszövetség (BBBofC) valóban engedélyezi-e, de az elmúlt egy hétben többször is megjelent a nemzetközi szaksajtóban, miszerint az 55 esztendős Nigel Benn (42 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) ismét kötelek közé lép.

Ráadásul mindez tegnap óta már hivatalos is. Ezek szerint a „Sötét Romboló” 23 év kihagyást követően, november 23-án, Birminghamben húz ismét kesztyűt, éspedig a jó nevű, de már szintén veterán (40 éves) kameruni-ausztrál „Skorpió”, Sakio Bika (34 győzelem, 7 vereség, 3 döntetlen) ellen.

Már hosszú ideje tervezem. Ez a harc rólam szól. Nem pénzkérdés ez a mérkőzés, hanem ezt akartam mindennél jobban. - fogalmazott Benn, aki a visszavonulása után egy idei depressziós volt, valamint drogproblémákkal is küzdött.

Nigel Benn karrierje során szerzett WBO világbajnoki címet középsúlyban, amikor még a szövetség nem volt a nagyok között elismert, így elsősorban nagyközépsúlyban számít legendának. A 76,2 kilós kategóriában 1993 és 1996 között volt WBC világbajnok. Karrierjét 1996-ban három verséggel zárta.

A „Sötét Romboló” ellenfele, Sakio Bika, karrierje csúcspontján szintén a WBC nagyközépsúlyú világbajnoka volt – ő 2017-óta nem bokszolt.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.