A BAJNOK visszatér

A BAJNOK visszatér

2020. 05. 08., Péntek, 11:31

Tyson után Holyfield is bejelentette, hogy bemutató mérkőzéseken ismét kesztyűt húzna.

Még nincs két hete, hogy a legendás Mike Tyson bejelentette, miszerint jótékonysági mérkőzéseken szeretne ringbe lépni, s a bevételekből hajléktalanokon és drogfüggőkön segítene. Az 53 éves, gőzerővel készülő „Vas Miska” nagyon komoly publicitást kapott, gyakorlatilag nem volt olyan médium, amely az elmúlt napokban nem közölt róla legalább egy írást.

Nem tudni, hogy miért pont most, de generációjának egyik legnagyobb ökölvívója, az egykori vitathatatlan cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfield is bejelentéssel élt – ő is szeretne újra ringbe lépni, de ő is megelégszik bemutató mérkőzésekkel. A négyszeres nehézsúlyú világbajnok Holyfield 57 éves.

Mint ismert Tyson és Holyfield kétszer csapott össze – 1996-ban és 1997-ben. Mindkétszer Holyfield nyert, először TKO-val, másodszor – az emlékezetes fülharapás miatt – Tyson-t leléptette a ringbíró. Egy harmadik meccs a két legenda között jó ötlet lenne, jobb, mint bármelyik napokban felmerült lehetőség Tyson-nal kapcsolatban...

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.