A boldogság nyomában

A boldogság nyomában

2020. 05. 23., Szombat, 11:52

A jelenlegi legjobb nehézsúlyú bunyós nyilatkozott a motivációjáról: boldogságot kapja meg az ökölvívástól.

A profi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury azt mondta, hogy már nem a hírnévért, a pénzért vagy a címekért bokszol, hanem azért, mert a ringbe lépve „mentálisan boldognak” érzi magát.

A 31 éves brit ökölvívó, aki a Bokszvilágtanács (WBC) vb-övének birtokosa, annak kapcsán nyilatkozott a Sky Sportsnak, hogy idén, várhatóan novemberben vagy decemberben harmadszor is összecsap az amerikai Deontay Wilderrel. Kettejük februári meccsén Fury a hetedik menetben kiütéssel győzött azok után, hogy első mérkőzésükön, 2018 decemberében döntetlen született.

A sikeres visszatérése előtt mentális gondokkal, ivással és drogproblémákkal küzdő Fury márciusban úgy nyilatkozott, hogy még kétszer akar szorítóba lépni. A mostani interjúban azonban módosított, mondván, az egykori világbajnok Vlagyimir Klicsko példáját követi és 40 éves koráig fog bokszolni.

Korábban Fury kijelentette: karrierje akkor lenne teljes, ha találkozhatna honfitársával, a jelenleg három vb övet (WBA, IBF, WBO) birtokló Anthony Joshuával. Ha a két brit öklöző megvédi címeit és egymással is megmérkőzik, úgy Lennox Lewis óta először lehet a profi boksz királykategóriájának vitathatatlan világbajnoka.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.