A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés

A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés

2019. 06. 11., Kedd, 11:48

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke személyesen gratulált Király Istvánnak ahhoz, hogy májusban megválasztották a kick-box sportág európai vezetőjének, a WAKO Europe elnökének.

A kinevezést követően a szlovén Janez Kocijancic meghívta magához Ljubljanába a magyar sportvezetőt, ahol sok sikert kívánt a tavaly év vége óta a NOB által is elismert sportágnak. A megbeszélést követően Király István kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

"Nagyon jó érzés, hogy ilyen komoly figyelem övezi ezt a magyar sportdiplomáciai sikert. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levélben gratulált és hatalmas eredménynek nevezte a magyar kick-box és a magyar sport számára egyaránt, most pedig az Európai Olimpiai Bizottság szlovén elnöke hívott meg és biztosított a támogatásáról. Ez egy bemutatkozó látogatás volt azután, hogy a sportágunk nemrég bekerült az olimpiai családba. Kocijancic úrral arról is beszéltünk, hogy mostantól együtt dolgozunk a kick-box előmenetelén" – számolt be a találkozóról Király István.

A megbeszélésen szóba került, hogy a sportág jövője szempontjából fontos állomás lehet a négyévente sorra kerülő Európa Játékok programjába kerülés. Kifejezetten előnyös a kick-box számára, hogy a most júniusi minszki multisport-eseményt követően 2023-ban Krakkó lesz a házigazda – hangsúlyozta Király István.

"Lengyelországban a sportág roppant népszerű és az ottani kick-box szövetség nagyon erős, ami bizakodással tölt el bennünket, és hiszünk abban, hogy ott lehetünk majd Krakkóban."

Az új európai elnök – aki egyben a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke is – hozzátette: a magyar szövetség szeretné vendégül látni Janez Kocijancicot a nyár végén Győrben. Augusztus 26. és 31. között ugyanis hazánk rendezi a 18 év alatti korosztály nagyszabású utánpótlás kick-box Európa-bajnokságát, amelyen várhatóan több ezer fiatal reménység küzd majd meg egymással.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.