Folytatta remeklését a kick-boxos Veres Alex

Folytatta remeklését a kick-boxos Veres Alex

2020. 02. 04., Kedd, 18:43

Hét arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a WAKO kick-box világszövetség görögországi A-kategóriás versenyén.

Az Athens Challenge elnevezésű rangos viadalon a felnőtteknél az elmúlt hetekben több nemzetközi tornán is remeklő Veres Alex tovább folytatta az érmek gyűjtését: ezúttal két első és egy második helyet szerzett – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatott kiválóság a pointfighting szabályrendszerben, súlycsoportjában, a 79 kg-ban egészen a döntőig menetelt, ahol csak egyetlen ponttal maradt alul hazai pályán szereplő görög ellenfelével szemben. Egy kategóriával feljebb, a 84 kilósok között ugyanakkor a csepeli sportoló már ellenállhatatlan volt, és három magabiztos győzelmet követően a dobogó tetejére állhatott fel.

Veres Alex másik diadalát a Halker-Király Team felnőtt pointfighting csapatának tagjaként aratta Athénban. A három férfi és egy női versenyzőből álló magyar együttes – amelyben még Szabó Dorina, valamint két légiós, Chris Aston és Boriszlav Radulov szerepelt – az amerikaiak, az olaszok, majd a döntőben a németek legyőzésével vívta ki az aranyérmet.

A sportág nemzetközi bajnokságain – a világ- és kontinensbajnokságokat leszámítva – általában lehetővé teszik az eggyel magasabb súlycsoportban indulást. Ez a jól felkészült versenyzők számára kiváló eszköze a kondíció javításának, emellett egy alkalommal akár több versenynek megfelelő számú mérkőzést lehet élesben megvívni, az elért eredmények pedig a sorozatterhelés miatt még értékesebbek.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.