Kick-box Európa-bajnokság: Kovács Imre aranyérmes

Kick-box Európa-bajnokság: Kovács Imre aranyérmes

2018. 10. 20., Szombat, 09:45

A pénteki napon elkezdődtek a döntők a WAKO világszövetség Kick-light. K-1 és Low-kick Európa-bajnokságán Pozsonyban.

A magyar csapat az un.masters kategóriában volt érdekelt, hiszen négy küzdelemben is magyar résztvevők alkották a döntő egyik tagját. Nagy küzdelemben végül is a 84 kg.-ban tatamira lépő Kovács Imrének sikerült megszereznie a győzelmet és az Európa-bajnoki címet. Dancsó Zoltán, a kick-light válogatott szövetségi kapitánya így elemezte a történéseket:
- Kovács Imre az utóbbi időkben sokat készült erre a megmérettetésre, edzőként is, hiszen Osváth Dóra edzője klubjában, a Budapest Fighters-ben. Edzőtáborokban edzett, részt vett a tematikus edzéseken is, és a megbeszélt taktikát is betartotta mérkőzésein,fegyelmezett küzdelemben lett Európa-bajnok.
Ezüstérmeseink közül Vass Csabi munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudott annyit edzeni, mint szeretett volna, ez a döntőjén is látszott. Mindent megtett, de most ez ennyire volt elegendő. Ugyanígy reális volt Gazdagné Pintér Anett ezüstje is, hiszen ellenfele ráadásul a szeniorok között is jó színvonalat képviselt. Bertalan Gábor technikailag teljesen egyenrangú volt német ellenfelével. A német viszont fizikálisan nagyon erős volt, ráadásul egy verekedős, rámenős stílusban végig támadott, s ezt az agresszív erő kick-lightot a vezetőbíró engedte. Így született meg az újabb magyar ezüstérem.

Pénteki mérkőzések: eredményei:

Masters kick-light

63 kg. Bertalan Gábor – *Daniel Merten (Németország) 0 :3 DÖNTŐ!
84 kg. *
Kovács Imre – Claudio Novelli (Olaszország) 3 : 0 DÖNTŐ!
+94 kg. Vass Csaba – *
Miralem Trle (Ausztria) 0 : 3DÖNTŐ!
55 kg. Gazdagné Pintér Anett – *
Valentina Cabras (Olaszország) 0 : 3 DÖNTŐ!

Szombati napon záródik a szenior kategória döntőivel a Kick-box Európa-bajnokság. Dancsó Zoltán esélyesnek látja mind a négy magyar versenyzőt a győzelemre. A legnagyobb eséllyel veres Roland lép tatamira, egy fiatal, junior korú bolgár ellenféllel szemben. Gremen Petra ellenfele szintén bolgár lesz, egy magas lány, de Petra technikája sokkal jobbnak látszik. A Busa testvéreknél, Gabriellánál és Andreánál sokat számít majd, hogy a döntővel együtt járó izgalmakon, stressz helyzeten hogyan tudnak úrrá lenni. Ha sikerül, akkor nyerhetnek a döntőben!
Úgy legyen!!!Hajrá Magyarok!!!

A szombati program:

57 kg. Veres Roland – Kiril Iliev (Bulgária) DÖNTŐ!
50 kg. Busa Gabriella – Duygu Turan (Törökország) DÖNTŐ!
55 kg. Gremen Petra – Albena Sitnilska (Bulgária) DÖNTŐ!
70 kg. Busa Andrea – Vittoria Pollone (Olaszország) DÖNTŐ!

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.