Szumó Eb – Két arany, egy ezüst, hat bronz eddig

Szumó Eb – Két arany, egy ezüst, hat bronz eddig

2018. 04. 29., Vasárnap, 12:32

A Plovdivban zajló Európa-bajnokság második napján az U23-as korosztály versenyein újabb érmeket szereztek a fiatal tehetségek.

Továbbra is remek formában vannak a magyar szumósok. A Plovdivban zajló Európa-bajnokság második napján az U23-as korosztály versenyein újabb érmeket szereztek a fiatal tehetségek.

A 85 kilogrammos súlycsoportban két magyar is dobogóra tudott állni: Végh Richárd ezüstérmet szerzett, Délceg József pedig harmadikként zárt, akárcsak a 92 kilósok között Laczkó Benedek.

A Laczkó, Végh, Délceg alkotta trió is éremtulajdonos lett, miután harmadik lett a csapatversenyben.

A magyar küldöttség eddig két aranyat, egy ezüstöt és hat bronzérmet szerzett a kontinensbajnokságon. Szombaton a felnőtt korosztály küzdelmei következnek a Bulgáriában zajló Európa-bajnokságon.

Ezek az eredmények is jól tükrözik, hogy tehetséges és sikerre éhes utánpótlása van a sportágunknak. A fiúk ezúttal is eredményesek voltak, bízom benne, hogy a felnőtteknél is lesznek sikereink” értékelt Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.