Vb-arany után Eb-ezüst Bukarestben

Vb-arany után Eb-ezüst Bukarestben

2018. 10. 28., Vasárnap, 20:00

Világbajnoki címvédőként utazott a romániai Európa-bajnokságra a magyar kempo válogatott, amely a 16 év alattiak technikai versenyét és a 16 év felettiek küzdelmi kategóriáját is megnyerte. Egyéniben közel húsz versenyzőnk állhatott fel a dobogó tetejére.

A csütörtök és szombat között lezajlott, háromnapos kontinensviadal első napja után már érződött, hogy a huszonöt fős magyar nemzeti csapat folytatja idei remeklését a nagy nemzetközi tornákon. A formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, önvédelem és submission számokban tizenhárom aranyérmet nyertek a mieink, ez pedig kiváló önbizalmat adott a második és harmadik naphoz is. A semi kempo újabb tíz aranyérmet hozott a konyhánkra, a zárónapi full szabályrendszerben pedig további négy első helyezést értünk el. És akkor még nem is beszéltünk a második, illetve harmadik pozíciókról! Összesen hatvankilenc(!) érmet gyűjtöttek kempósaink a román fővárosban, tizennyolc versenyzőnek sikerült legalább egy kategóriában győznie. Többeknek a címvédés is megadatott, de akadtak olyan sportolóink is, akik saját kategóriájukban, kor- és súlycsoportjukban már évek óta nem találnak legyőzőre vb-ket és Eb-ket is figyelembe véve.

Aranyérmes kempósaink: Antal Sándor, Németh Ádám Lehel, Kriston Csaba, Kiss Krisztián László, Lacza Ábel, Ditchen Dániel, Ódor Erik, Ódor Lili, Orbán Rebeka, Pásztor Ádám, Nagy Zsófia, Nagy Laura, Fazekas Marcell, Poroszlai János, Rostás Gergő, Horváth Sebestyén, Szabó Tibor Benedek, Tóvári Kincső.

Az Európa-bajnokság 16 év alatti technikai divíziójában Magyarország aranyérmes lett, küzdelemben pedig ezüstérmes. A 16 év feletti korosztály küzdelmi ágát szintén első helyen zártuk, míg ugyanitt a technikai számokban harmadik helyen végeztünk. A nemzetek közötti összetett rangsorban második lett hazánk Románia mögött és Portugália előtt.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.