Ami tegnap sok volt, az ma elég lesz, de holnap már kevés

Ami tegnap sok volt, az ma elég lesz, de holnap már kevés

2019. 02. 04., Hétfő, 12:52

A Felix Promotion International február 22-én, Budapesten rendezi évadnyitó televíziós bokszgáláját, melynek programjában a tavalyi esztendőt szenzációs mutatókkal záró Kis Máté is helyet kapott.

A 25 esztendős szegedi öklöző nagyot ment a 2018-as versenyszezonban, hiszen félnehézsúlyban megvédte magyar bajnoki címét, majd egy súlycsoporttal lejjebb ment (nagyközépsúlyba), ahol meg is szerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) nemzetközi bajnoki övét. A finn Timo Laine elleni siker egy világranglista 12. helyet is hozott Kisnek.

Aki ismeri a rendőrség keretein belül törzszászlósként tevékenykedő sportembert, és tapasztalta a maximalizmusát, az tudja, hogy a sikerek nemhogy kényelmessé, de még inkább eltökélté teszik őt.

Nem szeretném alább adni, mint tavaly, úgyhogy igyekszem idén még magasabb fokozatra kapcsolni, már csak azért is, mert vannak dolgok, amiben nem csak fejlődni szeretnék, hanem komolyan előrelépni. Maximalista vagyok, minden edzéssel közelebb szeretnék jutni a céljaim eléréséhez.” - jelentette ki Kis Máté.

A Kalászi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán a remek mérlegű tanzániai Abdallah Paziwapazi (25 győzelem, 6 vereség, 1 döntetlen) lesz a magyar bunyós ellenfele. A küzdelmet 8 menetre írták ki, vagyis Kis ez alkalommal nem teszi kockára a WBO nemzetközi övét.

Hozzáállásban nem tehetek különbséget címmérkőzés és nem címmérkőzés között, tehát ugyanúgy maximális erőbedobással készülök most is. Sőt, nem is vállalnám, ha nem bírnék 110 százalékot nyújtani minden edzésen” - fogalmazott a veretlen kiválóság. „Mindig egyre többet akarok kihozni magamból; úgy dolgozom, hogy ami tegnap sok volt, az ma elég lesz, de holnap már kevés!”

Kis mellett a WBO a nagyközépsúlyú ranglistát vezető Shefat Isufi (27 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen), valamint a cirkálósúlyban az ugyancsak WBO világranglista második helyén álló Szellő Imre (22 győzelem, 0 vereség) is szorítóba lép az évadnyitó gálán. A tervek szerint kötelek közé lép még Egedi Renátó (14 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen), Flavius Biea (16 győzelem, 1 vereség), Urbán Ferenc (3 győzelem, 0 vereség), és a sérüléséből felépült Márton Balázs (4 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) is.

Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.