Anthony Joshua bejelentette a Pulev elleni párharcát

Anthony Joshua bejelentette a Pulev elleni párharcát

2020. 03. 03., Kedd, 08:19

Nagy meglepetés nincs, eddig is ez volt a „munkadátum”, csak most már hivatalos. AZ IBF rendelte el a mérkőzést.

A WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua (23 győzelem, 1 vereség) a hétfőn, nem sokkal dél előtt az egyik közösségi felületén hivatalosan is bejelentette a Kubrat Pulev (28 győzelem, 1 vereség) elleni címvédését. A brit klasszis június 20-án, a londoni Tottenham Hotspur Stadium-ban kerül sor.

Mint ismert, a küzdelmet az IBF szervezet rendelte el, kötelező jelleggel, így Joshua nem térhetett ki a bolgár elől. Ugyanakkor a bejelentést értelemszerűen hátráltatta – többek között – hogy a promóter Eddie Hearn még az elmúlt héten „futott egy kört” a szurkolók által várt Fury-Joshua ügyében.

Emlékezetes, hogy Anthon Joshua tavaly nyáron Andy Ruiz Jr. ellen elvesztette az öveit, de a decemberi visszavágón ismét felülhetett a WBO, az IBF és a WBA trónjára.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.