Anthony Joshua igazi „vadállat” lesz a visszavágón

Anthony Joshua igazi „vadállat” lesz a visszavágón

2019. 08. 10., Szombat, 23:06

December 7-én, Szaúd-Arábiában lesz a két nehézsúlyú öklöző visszavágó küzdelme, s a korábbi bajnok Anthony Joshua tett egy igen merész ígéretet.

December 7-én, Szaúd-Arábiában kerül megrendezésre az Andy Ruiz Jr – Anthony Joshua nehézsúlyú WBO/WBA/IBF világbajnoki összecsapás, a két harcos visszavágója. Emlékezetes, hogy a június 1-jén megrendezett első meccset az előzetesen esélytelennek tartott Andy Ruiz Jr (33 győzelem, 1 vereség) a 7. menetben kiütéssel nyert meg, letaszítva a trónról a britek sztárját.

Anthony Joshua (22 győzelem, 1 vereség) az elmúlt napokban több félreérthető, ráadásul egymásnak némileg ellentmondó nyilatkozatot tett. Hol azt mondta, hogy még vissza kell szereznie a boksz iránti szenvedélyt, hol azt, hogy 10-ből kilencszer le tudja győzni Ruiz-t.

Legutóbb a „magabiztos Joshua” nyilatkozott, aki azt állítja, hogy „egy vadállat lesz a visszavágón”, olyan, mint Lennox Lewis, amikor 2001-végén másodjára csapott össze Hasim Rahman-nal.

Tudom, hogy nyerhetek, már csak azért is, mert tudom, hogyan nyerhetek. Az a legfontosabb, hogyan készülök fel erre a harcra. A visszavágóra úgy kell felkészülnöm, hogy tudjam, a lehető legjobb Anthony Joshua fog ringkötelek közé lépni. Ismerem a hibáimat, azokat kijavítom, és megnyerem a mérkőzést. Egy teljesen más bunyós fog ringbe lépni... Ruiz-t egy igazi vadállat fogja várni!” - fogalmazott Anthony Joshua.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.