Baranyi Richárd készen áll kilépni az árnyékból

Baranyi Richárd készen áll kilépni az árnyékból

2015. 02. 05., Csütörtök, 14:50

A Ferobox Event szakmai vezetése idén nagyobb szerepet oszt a feltörekvő félnehézsúlyú reménységére, mely szerepre már évek óta tudatosan készül a fiatal ökölvívó.

A Ferobox Event szakmai vezetése idén nagyobb szerepet oszt a feltörekvő félnehézsúlyú reménységére, amelyre már évek óta tudatosan készül a fiatal ökölvívó.

Baranyi Richárd az elmúlt két esztendőben látványosan menetel a profi ökölvívók között, hiszen mind az eddigi kilenc összecsapását győzelemmel zárta, hét alkalommal idő előtt diadalmaskodott. A kecskeméti versenyző meggyőzte a Ferobox vezetését képességeiről, így nemrég Rácz Félix is úgy nyilatkozott, miszerint Baranyival 2015-ben „rálépnek a gázra”, vagyis megadják neki a lehetőséget arra, hogy kilépjen az istálló sztárjainak árnyékából.

Két év profiskodás után nem mondhatom, hogy nem állok készen a nagyobb feladatokra” – mondta erre Baranyi. „Az a fajta ember vagyok, aki szeret előre haladni, és amikor A-pontból eljutok a B-be, akkor azonnal a C-pont elérésén gondolkodom. A Ferobox Event jóvoltából minden feltétel adott, tehát igen, ahogy Rácz Félix is mondta, ráléphetünk arra a gázra!

A félnehézsúlyú reménység menetelése igen látványos, ugyanis nem csak megnyeri mérkőzéseitt, hanem igazi profiként azonnal lecsap ellenfelei hibáira, ami látványos kiütéses győzelmeket eredményez.

A Baran Attila elleni sikeremre vagyok a legbüszkébb” – fogalmazott a tavaly áprilisi meccset hatalmas kiütéssel megnyerő Baranyi. „A profik között nem kell három menetbe sűríteni mindazt, amire heteket vagy hónapokat készültünk, hanem hat, esetenként akár nyolc és tíz menet is rendelkezésre áll. Szeretem kitapasztalni az ellenfelemet, s ez a Baran elleni mérkőzésemen is látszott. Az amatőrök között pörögni kell három meneten át, míg a profik között van időm kiismerni az ellenfelemet.

Baranyi az amatőrök között is sok szép sikereket aratott, de nem hozott ki mindent magából. „Felemás érzéseim vannak, mert sokszor valós tudásom alatt bokszoltam” – jelentette ki ezzel kapcsolatban. „Volt az amatőr karrieremben egy-egy olyan fordulópont, amikor egy mérkőzés végén igazságtalannak éreztem a pontozóbírók döntését, amin képtelen voltam olyan gyorsan túllépni, mint esetleg mások. Ilyenkor letörté váltam, hosszú ideig ürességet éreztem, ami az edzésmunkámra is kihatott. Nevelőedzőm, Konkoly István javasolta, hogy váltanom kéne, mert a profik között jobban kibontakoztathatom a képességeimet. Örülök, hogy azóta a Ferobox-csapat tagja lehetek.

Baranyi Richárd már Budapesten, Lukács Adorján szakmai vezetésével készül tavaszi összecsapásaira. „Adorján hasonló karakter, mint Konkoly István, remek szakmai meglátásai vannak, és jól közelít az ökölvívók lelkéhez is. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka meghozza a gyümölcsét, s idén a derekamra csatolhatják az első profi övemet is.

Forrás: Ferobox.com

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.