Bedák Zsolt visszavonult

Bedák Zsolt visszavonult

2017. 04. 27., Csütörtök, 12:50

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását a Felix Promotion kispehelysúlyú kiválósága, a kétszeres világbajnoki kihívó, többszörös WBO Európa és WBO Interkontinentális bajnok Bedák Zsolt 25 győzelem, 2 vereség).

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását a Felix Promotion kispehelysúlyú kiválósága, a kétszeres világbajnoki kihívó, többszörös WBO Európa és WBO Interkontinentális bajnok Bedák Zsolt 25 győzelem, 2 vereség).

A 33 esztendős sportember szinte napra pontosan egy éve lépett utoljára ringkötelek közé, amikor a Fülöp-szigeteki Cebu City-ben megküzdött a súlykategória szupersztárja, onito Donaire ellen. Bedáknak nem sikerült megszereznie a filippínó világbajnok címét, s hazatérése óta inkább vállalkozása sikeréért dolgozott, mindez háttérbe szorította az ökölvívó pályafutását. Várható volt, hogy idővel mindez hivatalos formában is a visszavonulás bejelentésével végződik.

„Nagyon szerencsés embernek tartom magam, hiszen mind a magánéletem, mind a sportkarrierem remekül alakult” – kezdte Bedák. „Be kell vallanom, egy kicsit elfáradtam, nem esik már olyan jól az edzés, mint korábban, és a vállalkozásom is egész embert kíván. A kettőt együtt nem lehet száz százalékosan csinálni. Szerettem volna még egy utolsó meccset, de a vállam még mindig nem az igazi, és nem szerettem volna egy gyenge teljesítménnyel búcsúzni. Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal, köszönöm mindenkinek, a támogatóknak, a szurkolóknak és Rácz Félixnek!”

Bedák Zsolt ünnepélyes „elbúcsúztatása” a Felix Promotion következő élő televíziós bokszgáláján, június 10-én lesz.

www.felixpromotion.com

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.