Baranyi Londonban védi a bajnoki övét

Baranyi Londonban védi a bajnoki övét

2017. 05. 24., Szerda, 10:17

A WBO (Boxvilágszervezet) félnehézsúlyú Európa-bajnoka, Baranyi Richárd (18 győzelem, 1 vereség) július 8-án, Londonban teszi kockára bajnoki trónját.

A WBO (Boxvilágszervezet) félnehézsúlyú Európa-bajnoka, Baranyi Richárd (18 győzelem, 1 vereség) július 8-án, Londonban teszi kockára bajnoki trónját.

A Felix Promotion 26 esztendős versenyzője a Saunders-Khurtsidz WBO középsúlyú vb-címmérkőzéssel fémjelzett nagyszabású boxgálán lép kötelek közé, méghozzá a helyi Anthony Yarde (11 győzelem) ellen. Baranyiék küzdelme lesz a rendezvény második számú összecsapása (co-main event), vagyis közvetlen a főmérkőzés előtt hívják majd ringbe a kecskeméti születésű ökölvívót.

Baranyi számára hatalmas lehetőség ez a küzdelem, mi több, a két versenyző előélete alapján kifejezetten optimistán szállhat ringbe; a magyar bunyós ugyanis jóval rutinosabb kihívójánál, és eddig jobb ellenfelekkel is csaphatott össze. Ugyanakkor a mindössze 12 amatőr küzdelem után 2015-ben profivá váló 25 éves Yarde ütőerejére figyelni kell, hiszen eddig csak egyszer kellett a pontozólapokat összesíteni a mérkőzései végén.

www.felixpromotion.com

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.