Brähmer visszalépett

Brähmer visszalépett

2018. 02. 20., Kedd, 14:35

Nem lép ringbe szombat este a kétszeres világbajnok német ökölvívó.

Nem lép ringbe szombat este a kétszeres világbajnok német ökölvívó.

Mint arról korábban a Samansport Magazin már közölt írást, szombat este Nürnbergben (Németország) rendezik a WBSS nagyközépsúlyú torna második elődöntőjét, a Jürgen Brähmer – Callum Smith párharcot. Ám mégsem. Brähmer nem lép kötelek közé.

A nemzetközi szaksajtóban megjelentek szerint a németek veterán sztárja napok óta az ágyat nyomja, lázas beteg, így nem vállalhatja karrierje mostani szakaszában meghatározó párharcot.

Sajnos ebben az állapotban nem lehet kérdéses, hogy vissza kell lépnem. Nem vállalhatom így a mérkőzést. Pedig nagyon jó felkészülésem volt, jó formában vártam a Smith elleni küzdelmet. Szeretnél ezúton is elnézést kérni a szurkolóktól” - áll a bunyós közleményében.

Mivel a World Boxing Super Series szabályzata szerint nem lehet elhalasztani az összecsapást, így Brähmer – saját hibáján kívül – már nem tagja a torna mezőnyének.

Smith ugyanakkor nem kap szabad utat a torna július 2-i döntőjébe; vagy Nieky Holzken (13-0), vagy Dmitrii Chudinov (20-2-2) ellen kell kötelek közé lépnie a döntőért.

A másik ágon George Groves már bejutott a döntőbe, miután az elmúlt hétvégén meggyőző teljesítménnyel verte Chris Eubank Jr-t. Viszont Groves vállsérülése miatt elképzelhető, hogy mégis Eubank Jr -nak kell ringbe lépnie a WBSS fináléban.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.