Darányi első hazai meccse következik

Darányi első hazai meccse következik

2018. 03. 21., Szerda, 23:00

A fiatal magyar reménység profiként első alkalommal lép ringbe saját városában.

A fiatal magyar reménység profiként első alkalommal lép ringbe saját városában.

A budapesti születésű, ám gyermekkorától kezdve Kanadában élő 23 éves nagyváltósúlyú reménység, Darányi Zsolt Jr. (13 győzelem, 0 vereség) szombaton ismét szorítókötelek közé lép.

A hat menetre tervezett mérkőzés, melynek során az argentin Diego Adrian Marocchi (17 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen) lesz Darányi ellenfele, azért érdekes, mivel az ökölvívó profiként először bokszol választott hazájában, ráadásul a gála pont Torontóban lesz, ahol ő is él.

A 186 centi magas Darányi Kanadában felnőtt amatőr bajnok volt, míg Magyarországon korosztályos bajnok, illetve Bocskai Emlékverseny győztes.

Profi pályafutását 2014-ben kezdte, azóta 13 alkalommal lépett ringbe, mely küzdelmeket kivétel nélkül megnyert, tetejébe egy kivételével minden meccsét idő előtt abszolválta.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.