Fodor Milán fordított és nyert az ökölvívó vb-n

Fodor Milán fordított és nyert az ökölvívó vb-n

2019. 09. 12., Csütörtök, 14:53

Gálos után Fodor is sikerrel vette az első akadályt az oroszországi ökölvívó-világbajnokságon.

A 63 kilogrammban szereplő Fodor Milán jól kezdte a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságot, melynek csütörtöki versenynapján a legjobb 64 között egyhangú pontozással verte román ellenfelét. A Vasas kisváltósúlyú versenyzője júniusban, a minszki Európa Játékokon remekül bokszolt, a nyolcaddöntőben csak vitatható, megosztott pontozással kapott ki Luke McCormacktől, aki a kategória legjobbjai közé tartozik. Az akkori produkciója alapján Fodor egyértelműen győzelmi esélyekkel léphetett ringbe Vasile Suciu ellen, aki azonban az elején alaposan meglepte őt.

A meccs nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból, az első másfél percben ugyanis a román energikusan és dinamikusan bokszolt, és rendre tisztán talált. Fodor a menet közepén kezdett éledezni, ekkor már felvette a kesztyűt és Balzsay Károly kapitány ring mellől érkező utasításainak megfelelően igyekezett megelőzni a románt. A ritmusváltás után a magyar egyenrangúbb partnernek bizonyult, ám Suciu továbbra is erőteljes volt és sokszor talált, igaz, egyre többet kapott is.

A második menetre egy "új" Fodor Milán érkezett a szorító közepébe: a Vasas válogatottja kezdeményezővé vált, s egyértelműen átvette az irányítást. Az első három percben villogó román a második szakaszban meg sem közelítette addigi bokszát, Fodor szép kombinációival nem nagyon tudott mit kezdeni, s a menet végére látványosan el is készült erejével.

A harmadik periódusra Suciu összeszedte minden erejét, és nem adta olcsón a bőrét, többször indított, mint a korábbi menetben, nem egyszer szabálytalanul, mélyre hajlással vette elejét Fodor pofonjainak. A magyar ugyanakkor szépen kézben tartotta a meccset, aktívabb volt, ő hajtotta riválisát, így végül valamennyi pontozónál 29-28-ra nyert és továbbjutott.

A nyolcaddöntőbe kerülésért a kolumbiai Jose Manuel Viafara Forival mérkőzik szombaton a magyar idő szerint 16 órakor kezdődő esti programban.

A hat magyar közül Fodor volt a harmadik ringbe lépő a vb-n. Kedden Kovács Pál (81 kg) kikapott és kiesett, szerdán viszont a bajai Gálos Roland (57 kg) magabiztos győzelemmel jutott a 32 közé.

A többiek közül Szaka István (52 kg) szombaton, Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn mutatkozik be, egyaránt a nyolcaddöntőbe kerülésért lépnek szorítóba.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.