Groves egyhangú pontozással diadalmaskodott

Groves egyhangú pontozással diadalmaskodott

2018. 02. 18., Vasárnap, 00:32

Megvédte világbajnoki címét, és bejutott a WBSS torna döntőjébe „Szent György”.

Megvédte világbajnoki címét, és bejutott a World Boxing Super Series (WBSS) torna döntőjébe „Szent György”.

Szombat este a Manchester Arénában rendezték a George Groves – Chris Eubank Jr. nagyközépsúlyú WBA világbajnoki összecsapást, amely a World Boxing Super Series torna elődöntője volt.

A 12 menetes párharc izgalmas, ugyanakkor sok fogással, belharccal tarkított küzdelmet hozott, amelynek során inkább hátrafelé mozgó, ellenfelét kibokszolni igyekvő címvédő Groves akarata érvényesült, aki többször hozta zavarba riválisát – nem egyszer hihetetlen látványos luftokat üttetett Eubank Jr-ral. A vérző szemöldökű Eubank Jr mindent megtett a címmérkőzés hajrájában, hogy megfordítsa a csata képét, ám a kificamodott bal vállal küzdő Groves kihúzta a meccs végét jelentő gongszóig.

A küzdelem végén világos volt, hogy ha minden rendben zajlik a pontozólapok összesítésével, akkor címvédésnek lehetett tanúja a telt házas publikum. Még az eredményhirdetés előtt közzétették az ütésstatisztikákat, ami összességében egyértelmű Groves találati fölényt hozott, annak ellenére, hogy az indított ütések számában a menetek nagyobb részében agresszorként viselkedő Eubank Jr-nak több próbálkozása volt.

A pontozóbírók döntése egyhangú volt; 117-112, 116-112 és 115-113 arányban nyert „Szent György”. WBSS másik elődöntőjét, a Callum Smith vs. Jurgen Braehmer párharcot egy hét múlva rendezik, míg a döntőre májusban kerül sor.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.