Harcsa és Pintye is sikerre éhesen várja a szombati gálát

Harcsa és Pintye is sikerre éhesen várja a szombati gálát

2016. 09. 14., Szerda, 12:18

A Felix Promotion szombaton, a várpalotai Thury-vár udvarán állítja fel sok nagy csatát megélt szorítóját, ahol három címmérkőzést láthat a helyi publikum, valamint az M4 Sport csatornát választó közönség.

A Felix Promotion szombaton, a várpalotai Thury-vár udvarán állítja fel sok nagy csatát megélt szorítóját, ahol három címmérkőzést láthat a helyi publikum, valamint az M4 Sport csatornát választó közönség.

Az év egyik várva várt honi bokszeseményén két WBO (Boksz Világszervezet) címmérkőzés kerül megrendezésre, melynek során a cirkálósúlyú Szellő Imre (13 győzelem, 0 vereség) az interkontinentális, míg félnehézsúlyban Baranyi Richárd (16 győzelem, 1 vereség) az Európa-bajnoki övért lép kötelek közé. A harmadik díjmérkőzésen Darmos József és Tóth Tamás csatázik a cirkálósúlyú magyar bajnoki trónért.

A programban a Felix Promotion két reménysége, Pintye Szabolcs (13 győzelem, 1 döntetlen) és Harcsa Norbert (5 győzelem, 0 vereség) egyformán veretlenül várja, hogy szombaton szorítóba hívják. A középsúly hazai bajnoki címét birtokló Pintye az ír Luke Keeler (10 győzelem, 2 vereség) ellen készül nagy csatára. „A mostani meccsemet szintlépésnek gondolom, mert nagyon jó, nagyon erős ellenfélnek tartom Keelert. De örülök neki, és épp azért vállaltam el azonnal, mert ha világbajnok akarok lenni, az ilyen riválisokat meg kell vernem, és én meg is fogom verni! Kifejezetten jó mérkőzésre számítok, mert az ír srác hatalmas küzdő” - jelentette ki Pintye.

Harcsának a belorusz születésű Szergej Melis-szel (26 győzelem, 22 vereség) szemben kell újra bizonyítania, hogy miért tartják a honi bokszélet kiemelkedő tehetségének. „Természetesen győzelmet várok szombaton is” - kezdte határozottan Harcsa. „Erdei Zsolt irányította a felkészülésem a Madárfészek Akadémián, ahol megfelelő partnerekkel gyakorolhattam. Hétvégi ellenfelemnek majdnem ötven mérkőzése volt, s olyan klasszisokkal szemben is helyt állt, mint pl. az ex világbajnok Dimitrij Pirog. Biztos, hogy izgulni nem fog. Arra készülök, hogy sok mozgással, és kemény testütésekkel le tudom őt bontani. Győzelemre készülök!”

A Felix Promotion szombati gáláját a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport 22:30-tól élőben közvetíti. További információk, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, a szervező vállalkozás honlapján, a www.felixpromotion.com oldalon lehet megtalálni.

a Felix Promotion International sajtóközleménye, www.felixpromotion.com

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.