Hatalmas mérkőzést bokszolt a magyar lány

Hatalmas mérkőzést bokszolt a magyar lány

2018. 07. 14., Szombat, 22:21

Több mint három év kihagyást követően tért vissza a ringkötelek közé Némedi-Varga Csilla, a Feja Promotion korábbi WBF harmatsúlyú világbajnoka.

Több mint három év kihagyást követően tért vissza a ringkötelek közé Némedi-Varga Csilla (8 győzelem, 2 vereség), a Feja Promotion korábbi WBF harmatsúlyú világbajnoka. A soproni hölgy „igazoltan” volt távol a szorítók világától, hiszen két esztendeje édesanya lett, s igazság szerint már senki nem számított arra, hogy ismét felölti a „harci felszerelését”.

Ám Némedit nem véletlen tartják különleges egyéniségnek, ugyanis szombat este a GBU/WIBF/WBC Silver világbajnok svájci-japán Aniya Seki (34 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen) ellen szólították kötelek közé a Sauerland Event Offenburg-i rendezvényén.

A magyar hölgy úgy kezdte a világbajnoki címmérkőzést, mintha nem is hagyott volna ki éveket, és az első három menetben nagyon meglepte a Japánban született bajnokot. A nyílt pontozásnak köszönhetően a magyar sarok tudta, hogy a hátrafelé bokszoló, kontrákkal operáló Némedi előnye a 7. menetig tartott ki, pedig a hangsúlyos találatok szinte csak a soproni öklözőnél voltak. A nehéz véghajra után a pontozóbírók döntése egyhangú volt: Aniya Seki 96-95,97-93 és 97-93 arányban nyert.

Reméljük, hogy Némedi-Varga Csillát láthatjuk még ringkötelek között, legalább egy visszavágó mérkőzésen Seki ellen. Mert ez a meccs minimum visszavágóért kiált...

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.