Hegyi Barna Nagyváradon debütál

Hegyi Barna Nagyváradon debütál

2018. 04. 10., Kedd, 13:40

Péntek 13-án, a romániai Nagyváradon (Oradea) rendezi első erdélyi nemzetközi bokszgáláját a Felix Promotion International.

Péntek 13-án, a romániai Nagyváradon (Oradea) rendezi első erdélyi nemzetközi bokszgáláját a Felix Promotion International, mely esemény programjában Magyarország és Románia ökölvívói is helyet kaptak.

A helyi erők közül a korábbi amatőr világbajnok váltósúlyú Flavius Biea (12 győzelem, 1 vereség), illetve az eddig mind a hét profi meccsét megnyerő cirkálósúlyú Cezar Juratoni a két húzónév, míg a Felix Promotion versenyzői közül a visszatérő Tóth Tamás, és az Európa-bajnok, junior világbajnok olimpikon Bacskai Balázs mérkőzéseit várhatjuk kiemelt figyelemmel.

A programban helyet kapott a korábbi amatőr válogatott, felnőtt magyar bajnok, Hegyi Barnabás, aki Nagyváradon mutatkozik be a profik között. „Úgy érzem, szép sikereket értem el az amatőrök között, de ez már a múlt, mostantól a profi ökölvívás az első” - fogalmazott Hegyi, aki szerint még eredményesebb lesz a hivatásosak között.

Sokan mondták már korábban is, hogy a profi boksz jobban fog feküdni, főleg az agresszív, közelharcos stílusom miatt. Úgy gondolom, hogy vannak olyan ellenfelek, akikkel az amatőrök között nagy csatában, három menetben még ide-oda meccset bokszoltam, viszont a profik között már sikerülhet felőrölni őket. Szeretnék látványos, jó mérkőzésen bemutatkozni Nagyváradon” - jelentette ki a 24 esztendős székesfehérvári versenyző.

A Felix Promotion International második idei gáláját Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, míg a romániai sportszerető közönség a DigiSport Romania adón követhetik figyelemmel az eseményeket. Ennek megfelelően az április 13-i rendezvény mindkét ország sportrajongóihoz biztosan eljut.

Még több információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.