Ismét döntetlen a Bozai-Tóth meccsen

Ismét döntetlen a Bozai-Tóth meccsen

2016. 04. 18., Hétfő, 10:47

A Felix Promotion szombat este a Millenáris Teátrumban ismét telt házas bokszgálával kápráztatta el a hazai bokszszerető közönséget, ahol a vállalkozás legjobbjai hozták tűzbe a szorítót.

A Felix Promotion szombat este a Millenáris Teátrumban ismét telt házas bokszgálával kápráztatta el a hazai bokszszerető közönséget, ahol a vállalkozás legjobbjai hozták tűzbe a szorítót.

A rendezvény főmérkőzésén Bozai Gyula és Tóth Tamás ismét összecsapott, méghozzá a Szellő Imre által hátrahagyott cirkálósúlyú Magyar-bajnoki címért. A tavaly októberi nyolc menet feledhetetlen csatát, s döntetlent hozott, ahogyan a szombati visszavágó is. Az izgalmas, fordulatos, meneteken belül is hullámzó címmérkőzésen egyik bunyós sem maradt adósa a másiknak – férfias tíz menetet láthatott a publikum. A végeredmény érdekesen alakult, hisz az egyik pontozó Bozait látta jobbnak (97-93), a másik Tóthot (96-94), míg a harmadik döntetlent (95-95) hirdetett. A szabályok értelmében így az eredményhirdetéskor – az odavágóhoz hasonlóan – mindkét ökölvívó keze a levegőbe lendült. Következik a harmadik Bozai-Tóth párharc?

A Felix Promotion feltörekvő középsúlyú bunyósa, a volt amatőr válogatott Harcsa Norbert (4 győzelem, 0 vereség) profi pályafutása legkomolyabb riválisával nézett farkasszemet, méghozzá a ringbe veretlenként belépő, német színekben versenyző Anatoli Hunanyan (7 győzelem, 0 vereség) ellen. A 28 éves magyar bunyós remekül kezdte a párharcot, hiszen már a nyitó menetben egy remek balossal keresztbe verte ellenfelét – Hunanyan nem ment le, de megszédült, s egy pillanatra a kesztyűje érintette is a ring vászonborítását, azaz a mérkőzésvezető jogosan számot rá. Az összecsapás a harmadik menettől vett érdekes fordulatot, hiszen Hunanyan feljött, és űzte-hajtotta Harcsát, aki néha be-beszorult a kötelekhez. A magyar bunyós viszont amikor kellett, megrázta magát, s végül hat menetben, egyhangú pontozásos győzelmet aratott, igaz a vártnál szorosabb küzdelemben, mindhárom bírónál 57-56 arányban.

A számítógépes ranglista alapján – súlycsoportoktól függetlenül - a legmagasabb taksált magyar profi ökölvívó, Szellő Imre (12 győzelem, 0 vereség) magabiztosan küzdve, minden menetet megnyerve (100-90, 100-90, 100-90) múlta felül kellemetlen stílusú brazil ellenfelét, Carlos Ailton Nascimentót (12 győzelem, 2 vereség). A ceglédi klasszis holtpontok nélkül küzdötte végig a tíz menete, de szombat este hiányzott belőle az a frissesség, amivel idő előtt befejezhette volna az összecsapást. Ennek ellenére hibátlan Szellő győzelemnek tapsolhatott a Millenáris közönsége.

A gálán a középsúlyú Pintye Szabolcs, illetve a nagypehelysúlyú Kovács Zoltán is tanzániai ellenféllel küzdött; Joseph Sinkala és Fred Sayuni személyében. A Felix Promotion mindkét öklözője nagy különbséggel, egyhangú pontozásos győzelemmel hizlalta rekordját. A nagyközépsúlyú Kis Máté – Egedi Renátó presztízscsata döntetlennel zárult.

(Felix Promotion International)

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.