Klasz Árpád és Fekete László is külföldi címmérkőzésen bokszol

Klasz Árpád és Fekete László is külföldi címmérkőzésen bokszol

2019. 07. 10., Szerda, 18:27

Legutóbb egymás ellen bokszoltak egy nagy érdeklődést kiváltó mérkőzésen, szeptemberben mindketten a GBC nevű szervezet vb-övéért küzdenek.

Szeptember 21-én a németországi Hangelsberg -ben rendez bokszgálát a beszédes nevű „Ahuuu Promotion”, melynek programjában nem kevesebb, mint öt címmérkőzést mutatnak be a helyi közönségnek. Ebből az ötből kettő számunkra különösen érdekes, hisz a kisebb világszervezetek közé tartozó GBC (Global Boxing Council) vb-öveiért két Magyarországról érkező ökölvívó lép ringkötelek közé.

Ez a két bokszoló nem más, mint Klasz Árpád és Fekete László, akik legutóbb egymás ellen bokszoltak egy nagy érdeklődést kiváltó mérkőzésen.

Klasz Árpád (11 győzelem, 0 vereség) a betöltetlen nagyközépsúlyú vb-övért küzd a hozzá hasonlóan veretlen Rodi Kasem (13 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) ellen, míg Fekete László középsúlyban a címvédő német Denny Lehmann -nal (16 győzelem, 6 vereség, 2 döntetlen) csap össze.

A Toto Promotion mindkét öklözőjének sikeres felkészülést és eredményes küzdelmet kívánunk. Reméljük, hogy a ringben bizonyítják azt a vitathatatlan tényt, miszerint a történelmi Spárta Magyarországhoz sokkal közelebb van, mint Németországhoz. Ahuuu, ahuuu, ahuuu....

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.