Krämernek most nem sikerült

Krämernek most nem sikerült

2018. 07. 01., Vasárnap, 00:49

Szombat este Birminghamben lépett ringkötelek közé Krämer „Kispapo” Péter.

Szombat este a birminghami Villa Parkban lépett ringkötelek közé Krämer „Kispapo” Péter, az UBO középsúlyú Európa-bajnoka, hogy egy súllyal lejjebb, nagyváltósúlyban (69,85 kg) is bajnoki címet szerezzen.

Azt már előre tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolga a Feja-team bunyósának, hiszen az IBO nevű szervezet Kontinentális övéért azzal Sam Eggington-nal (23 győzelem, 4 vereség) meccselt, aki váltósúlyban (66,67 kg) az európai elithez tartozott, és sok nagy csatában bizonyított.

Ugyanakkor Krämer nem először lépett Angliában szorítóba: idén májusban egy jelzésértékű döntetlennel tért haza – ami az ellenfele számára volt hízelgő!

A magyar bokszrajongók bánatára a szombat esti mérkőzés nem úgy sikerült Krämernek, mint ahogyan azt vártuk, vagy pontosabban az ellenfél, Eggington bizonyította, hogy új súlycsoportjában is komolyan kell számolni vele.

A meccset végig a helyi illetőségű versenyző irányította, a magyar bunyós hátrálni kényszerült, de kemény ütésekkel igyekezett megakasztani ellenfele előretöréseit. Izgalmas közel- és belharcos szituációkat látott a birminghami közönség, melynek során Eggington végig érezhető fölényben volt.

Az első három menetben nem volt gondban Krämer, ám hozzá kell tenni, hogy komoly ütéseket is benyelt. Viszont a negyedik menet közepén – szinte a semmiből – Eggington egy látványos jobb(?)horoggal megrendítette Krämert, akiben „benne maradt” az ütés. A brit bunyós támadásban maradt, s nem sokkal később Terry O'Connor mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy eldőlt a párharc, így TKO-val beszüntette az összecsapást.

Sajnos így nem sikerült Krämer Péternek (8 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) a címszerzés, de remélhetőleg a későbbiekben lesz még esélye hasonló övekért kötelek közé lépni.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.