Megvan Klasz Árpád ellenfele

Megvan Klasz Árpád ellenfele

2019. 10. 17., Csütörtök, 18:14

Október 26-án, a Madárfészek Akadémián csapnak össze, s az UBO öv lesz a tét.

Mint arról korábban beszámoltunk, az október 26-án megrendezésre kerülő Toto Promotion gálán Klasz Árpád (11 győzelem, 0 vereség) ellenfél nélkül maradt, mivel kihívója, Görbics Gábor – más elfoglaltságaira hivatkozva – lemondta a hosszú ideje tervezett UBO címmérkőzést.

Már akkor jeleztük, hogy a szervezők gőzerővel dolgoznak a helyettesítésen. Csütörtökön sikerült megtalálni a megfelelő riválist, éspedig a kameruni születésű, de német színekben versenyző Bernard Donfack személyében.

Ez az ember 200 hellyel van előrébb a világranglistán, mint Görbics, s ezzel szerintem el is mondtam mindent. Karrieremben magasan a legjobb ellenfelem lesz, nagyon jó mérkőzésre számítok. Donfack nagyon nagy ütő, veszélyes ellenfél. Most aztán komoly tétje van az övnek, s nem egy bohóccal fogok ringbe lépni.” - jelentette ki Klasz.

Belépőjegyek továbbra is kaphatók a Madárfészek Akadémia sportcsarnokba megrendezésre kerülő eseményre.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.