Most hétvégén kezdődik a női junior és ifi Európa-bajnokság Olaszországban

Most hétvégén kezdődik a női junior és ifi Európa-bajnokság Olaszországban

2014. 07. 18., Péntek, 10:14

Július 20 és 27-e között kerül megrendezésre az idei évi EUBC Női Junior és Ifjúsági Ökölvívó Európa-bajnokság az olaszországi Assisiben.

Július 20 és 27-e között a festői szépségű olaszországi Assisiben kerül megrendezésre az idei évi EUBC Női Junior és Ifjúsági Ökölvívó Európa-bajnokság.

Az olasz szövetség tíz esztendeje nem rendezett ilyen rangos női amatőr tornát, így a szervezők nagyon készülnek az egy héten át tartó viadalra. Tájékoztatásuk szerint eddig 26 ország 200 versenyzője (103 junior, 97 ifjúsági) adta le a nevezését, ekképp igencsak népes mezőny gyűlhet össze a közép-olaszországi városkában.

„A női ökölvívás fejlődése olyan, mint a forgószél, s talán a legdinamikusabban fejlődő ága a nemzetközi ökölvívásnak” – mondta Alberto Brasca, az Olasz Ökölvívó Szövetség első embere. „Ebből a tendenciából Olaszország sem maradt ki, hiszen az edzőtermek tele vannak női bokszolókkal!”

„A női versenyek színvonala folyamatosan emelkedik egész Európában, és ez a pozitív hangulat, ami a hölgyek versenyeit körülöleli, adott ihletett, hogy pályázzunk az Európa-bajnoki rendezés jogáért” – folytatta. „Mindent megteszünk, hogy szervezőként ne okozzunk csalódást, s az indulók ízelítőt kapnak a híres olasz vendégszeretetből. Mi csak annyit kérünk, hogy a lányok, szerte Európából, mindent tegyenek meg a minél jobb teljesítményéért.”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) 17 magyar hölgyet nevezett a kontinensbajnokságra, 9 junior és 8 ifi versenyzőt. A bő keretbe jelölt versenyzők június közepén válogatón vettek részt, majd több edzőtábor színesítette a felkészülést, így a jelöltek Olaszországban is vendégeskedtek. A magyar válogatott számára reális elvárás az éremszerzés, akár több súlycsoportban is. Az Eb-n induló csapat:

Junior versenyzők

46 kg: Kalmár Beatrix (Kecskemét)

50 kg: Viglási Alexandra (Varjú BC) 54 kg: Dudás Daniella (Szeged BC)

57 kg: Solymos Annamária (Varjú BC)

63 kg: Gáll Bernadett (Sopron-Gyevát) 66 kg: Kiss Tünde (Halásztelek)

70 kg: Cseri Gitta (Szentesi Kinizsi)

75 kg: Szokol Fanni (Kaposvár)

+80 kg: Pallas Szimonetta (DVSC)

Ifjúsági versenyzők

48 kg: Oláh Anita (Varjú BC)

51 kg: Furó Virág (DVSC)

54 kg: Székely Orsolya (Madárfészek A.)

57 kg: Mezővári Kinga (Sárospatak)

60 kg: Tar Flóra (Zugló BC)

64 kg: Takács Tímea (Halásztelek)

69 kg: Erdélyi-Szabó Margarita (NYVSC)

75 kg: Szabó Nikoletta (Zugló BC)

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.