Ökölvívás ötkarika nélkül?

Ökölvívás ötkarika nélkül?

2018. 12. 01., Szombat, 01:05

Elkerülhető döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Elkerülhető, ám a boksztársadalom nem akarta elkerülni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) befagyasztja kapcsolatát a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel (AIBA), melynek így a tokiói olimpia versenyeinek előkészítését is fel kell függesztenie. A sportági szervezet ellen NOB-vizsgálat indul, írta az MTI.

A végrehajtó bizottság pénteki, tokiói ülésén a tagok áttanulmányozták az AIBA-tól július közepén kért beszámolót, mely a sportági szövetség elmúlt időszakban tett lépéseit foglalja össze a NOB által korábban felvetett problémák ügyében, többek között a szövetség vezetésével, illetve gazdálkodásával kapcsolatban.

A végrehajtó bizottság mostani döntése többek között azt jelenti, hogy a NOB azonnali hatállyal felfüggeszti az AIBA-nak szánt kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatja az olimpiai ötkarikát és a 2020-as nyári játékok logóját sem.

Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt, a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

A sorozatos botrányok miatt korábban egy svájci pénzintézet a szövetség számláját fagyasztotta be. A szervezetet vezető Gafur Rahimov az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják.

A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint a néhány hete megválasztott elnök, Gafur Rahimov személye okozza. Egy átfogó független pénzügyi vizsgálati jelentés szerint ugyanis nem lehet megbízható, hiteles könyvvizsgálati beszámolót találni az AIBA gazdálkodásáról, a 2017-es és a 2018-as évről sincs egyetlen pénzügyi jelentés sem a szövetség honlapján.

Az új bokszelnök, Rahimov feltételezett alvilági kötődése már év eleje óta aggasztja a NOB-ot, mely nyomatékosan kérte korábban az AIBA-t és magát az üzbég üzletembert, hogy ne ő legyen a szövetség elnöke. Ám a kongresszus a NOB kérését figyelmen kívül hagyva november elején őt választotta meg a szervezet első emberének.

A végrehajtó bizottság a NOB honlapján közzétett közleményében ugyanakkor külön hangsúlyozta, hogy minden szükséges lépést megtesz azért, hogy megvédje a sportolókat és a most kialakult helyzet ellenére legyenek bokszmérkőzések Tokióban.

A NOB részéről a következő időszakban egy háromtagú vizsgálóbizottság foglalkozik majd az AIBA ügyével, amit Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke vezet.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.