Pintye Szabolcs visszavonult

Pintye Szabolcs visszavonult

2017. 08. 24., Csütörtök, 13:55

Nem folytathatja ökölvívó pályafutását Pintye Szabolcs, a Felix Promotion veretlen középsúlyú versenyzője.

Nem folytathatja ökölvívó pályafutását Pintye Szabolcs, a Felix Promotion veretlen középsúlyú versenyzője.

Nehéz, ugyanakkor logikus döntést volt kénytelen meghozni a 34. életévében járó budapesti ökölvívó, ám nem tehetett mást, hosszú ideje makacs sérülés akadályozza a versenyfelkészülését választott sportágában. „Egy éve volt az utolsó mérkőzésem, azóta a vállsérülésem miatt nem voltam képes egy felkészülést sem végigcsinálni. Pedig próbálkoztam mindennel, speciális injekciós kezeléssel, műtéttel, de ahelyett, hogy javult volna, állandósult a fájdalom. Nem egy olyan éjszaka volt, amit átvirrasztottam, mert képtelen voltam a fájdalomtól elaludni” – fogalmazott Pintye.

„Mást mond a szív, és mást az ész. Most ésszerű döntést kellett meghoznom, hiába gondolom úgy, hogy egy hosszabb pihenő után esetleg még képes lehetnék néhány mérkőzését megvívni. Egyszerűen nem tehetem meg a szurkolókkal, a menedzseremmel és mondjuk a felkészülést végigmelózó ellenféllel, hogy újra lemondok egy küzdelmet” – folytatta az ökölvívó. „Annak idején volt egy komoly gerincsérülésem. Három műtétem után senki nem gondolta volna, hogy visszatérek. Nekem sikerült, és az utolsó másfél évre, amikor még ringbe tudtam lépni, nagyon büszke vagyok. Így utólag be lehet vallani, az orvosok nem támogatták a karrierem folytatását, és csak saját felelősségemre bokszoltam. Megérte, mert magyar bajnok lehettem!”

Pintye Szabolcs pályafutását sok ember segítette, néhányukat, visszavonulása apropóján, személy szerint is megemlítette. „Nagyon köszönöm a támogatóimnak, szponzoraimnak, aki a mai napig mellettem vannak, edzőmnek, Berki Ferencnek, akik új lendületet adott, amikor legutoljára közösen újrakezdtük a felkészülést. Menedzseremnek, Rácz Félixnek is nagyon köszönöm, hiszen 32-33 évesen szavazott ismét bizalmat, és hitt bennem egy olyan szituációban, amikor már kevesen tették volna meg ugyanezt. Családomnak, barátnőmnek is köszönöm, hiszen a legnehezebb pillanatokban is segítettek, támogattak.”

Pintye, sikeres amatőr pályafutását követően, 2006-ban kezdte meg karrierjét a hivatásos ökölvívók táborában, s noha többször is évek teltek el két mérkőzése között, remek küzdelmekkel ajándékozta meg a sportág szerelmeseit, 2016 tavaszán bajnok lett középsúlyban. Profiként 15 mérkőzésen vett részt, ebből 14 alkalommal győztesen hagyta el a küzdőteret, egyszer döntetlent ért el.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.