Rajtol az U22-es Európa-bajnokság

Rajtol az U22-es Európa-bajnokság

2018. 03. 24., Szombat, 00:10

A sportág történetében először rendeznek a hölgyek részére is U22-es kontinensviadalt.

A MÖSZ honlapjának beszámolója szerint mind a női, mind a férfi versenyzőink részt vesznek a korosztályos kontinensviadalon, Romániában, amely vasárnap kezdődik meg.

Március 25-én kezdődnek a küzdelmek a selejtezőkkel, majd március 31-én jönnek az elődöntők, végül húsvét vasárnap kerül sor a finálékra. A megmérettetésnek a romániai Târgu Jiu ad otthont, magyar nevén Zsilvásárhely. A település Havasalföldön található, Olténia északi részén, közel Erdély déli határához, a Zsil-folyó völgyében, a városról azt is érdemes tudni, hogy Gorj megye székhelye.

Női szövetségi kapitányunk, Kovács Mária a verseny előtt osztotta meg velünk gondolatait: „Első éves felnőttek is mérkőznek majd tőlünk, akiknek ebben a korosztályban lesz a debütálásuk. Nagy Angéla és Juhász Adrienn már voltak ifjúsági és junior válogatottak is, így a legtöbbet tőlük várjuk majd a tornán. Fontos lenne, hogy minél több meccsen lássuk a lányokat, hogy megtudjuk a befektetett munkával hol tartunk, hogy állja meg a csapat a helyét a nemzetközi mezőnyben. Természetesen egy éremnek mindig mindenki örül, ha sikerül medált szereznünk, az rendkívül nagy örömmel töltene el”.

Férfi szakágunk első embere, Balzsay Károly ezt várja a viadaltól: „Nekünk most már csak abban szabad és kell gondolkoznunk, hogy a nagy nemzetközi világversenyekről érmet, érmeket hozzunk haza. Aranyat nyerni rendkívül nehéz lesz ebben a felhozatalban, ha két medállal térünk haza, legyenek bármilyen színűek is, akkor elégedett leszek az eredménnyel”.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos közösségi oldala naprakészen beszámol majd az eseményekről. Hajrá Magyarok!

a MÖSZ nyomán

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.