Szellő Imre egy lépést hátralép

Szellő Imre egy lépést hátralép

2020. 02. 11., Kedd, 11:45

Úgy is értelmezhetjük, hogy lemond az olimpiai indulás lehetőségéről, de nem erről van szó. A cél Hámori Ádám „helyzetbe hozása”.

Pár hét eltelt azóta, hogy Szellő Imre és a Szellő-team hivatalosan is bejelentette, miszerint harcba szállnak Tokióért, vagyis az olimpiai indulásért. A korábbi ötkarikás pontszerző ceglédi klasszis azóta gőzerővel készül mesterével, Bertók Róberttel, és teszi ezt a későbbiekben is, annak ellenére, hogy a magyar ökölvívás érdekben egy lépést most hátralépnek.

Minderről a korábbi amatőr ökölvívó válogatott Bertók Róbert beszélt a monokli.com oldalnak, aki hangsúlyozta, a felkészülés folytatódik, mit több, Szellő el is fog indulni egy nagy múltra visszatekintő nemzetközi (amatőr) tornán, de az esélyt az olimpiai kvalifikációra nem akarják elvenni Hámori Ádámtól.

Mivel a profik is indulhatnak az olimpián, ezzel a lehetőséggel megkerestek minket a Magyar Ökölvívó Szakszövetség vezetői, és a segítségünket kérték, hogy a legjobb ökölvívó tudjon harcba szállni a kvótáért. Mivel a MÖSZ biztosította azokat a feltéteket, amikre szükségünk volt, örömmel vágtunk bele. Bár néhányan nem teljesen értették az amatőrök közül, hogy mi segíteni jöttünk, és nem mástól elvenni a lehetőséget, hiszen nem mi jelentkeztünk a feladatra, hanem egy felkérésre mondtunk igent. De ez nem is annyira fontos. A lényeg, hogy azért érkeztünk, hogy segítsünk a magyar ökölvíváson. Viszont az elmúlt időben olyan vélemény formálódott meg bennem, és Imrében is, ami egy kicsit túlmutatott a saját érdekeinken. Éppen ezért jelenleg úgy tudunk a legjobban segíteni a magyar ökölvíváson, ha egy lépést hátrább lépünk!” - kezdte Bertók Róbert.

Az okokat, és a választ a miértre Bertók részletesebben is kifejtette lapunknak.

Átrágtuk azt, mint két egykori versenyző, akik sokat húztak le az amatőrök között, hogy mi az, amivel igazán sokat tudunk segíteni. Most a saját érdekeinket félre kell tenni, és engedni, hogy az a versenyző induljon a kvalifikáción Imre súlyában, aki aktív tagja a válogatottnak, és reményeink szerint még hosszú évekig az is lesz. Hámori Ádám a jelent és a jövőt jelenti a magyar ökölvívás számára. Imre profiban a jelen, de egy valamit biztosan kijelenthetek, hogy az amatőrök között nem ő a jövő. Még egy olimpiai kijutás esetén is csak a játékok végéig csinálná az amatőr bunyót. A magyar amatőr ökölvívásnak most olyan húzó személyekre van szüksége, pont mint például Hámori Ádám, míg a profiknak olyan arcokra van szüksége, mint Szellő Imre.”

A döntést megosztották a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökével, dr. Bajkai Istvánnal, valamint Hámori Ádámmal, és mesterével, Varsányi Áronnal is.

Bajkai Istvánnal is megbeszéltük, hogy hátra lépünk egyet, de itt leszünk az utolsó pillanatig, és edzésben leszünk. Szintén megbeszéltük Varsányi Áronnal, hogy – mint korábban is - kesztyűzéssel segítjük Ádám felkészülését. A két csapat megmutatja, hogyan kell együttműködnie a profiknak és az amatőröknek az előrelépés, és a siker érdekében. Természetesen ha bármi külső körülmény megakadályozná Ádám indulását, mint például egy betegség, akkor másképp is segítünk, és Imre ringbe száll a kvótáért. Az elnök úr, aki nélkül ma már nem létezne a hazai ökölvívás, hiszen nélküle csődbe ment volna a szövetség, egyetértett ezzel az elgondolással, és támogatta a döntést.” - tette hozzá Bertók Róbert.

Reméljük, hogy a magyar ökölvívó válogatott sikerrel szerepel a tavaszi kvalifikációs viadalokon, s több versenyzőnk is ott lehet majd a nyári olimpiai játékokon, Tokióban.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.