Wilder három menet alatt nyerne

Wilder három menet alatt nyerne

2018. 02. 12., Hétfő, 16:08

Mivel közeledik az újabb címvédő küzdelme, a legfontosabb profi világbajnoki címet birtokló bunyós egyre többet szerepel a médiában.

Mivel közeledik az újabb címvédő küzdelme, a legfontosabb profi világbajnoki címet birtokló bunyós egyre többet szerepel a médiában.

Közeledik a WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú világbajnokának, az amerikai Deontay Wilder-nek a következő címvédése. A „Bronz Bombázó” március 3-án, Brooklyn-ban teszi kockára trónját, éspedig a hozzá hasonlóan veretlen kubai Luis Ortiz (28 győzelem, 0 vereség) ellen

A 39 mérkőzéséből 38-at kiütéssel megnyerő sztár szerint az Ortiz-meccs sem fog sokáig tartani. Legfeljebb három menetet ad riválisának.

Az emberek mindig kérdezik, hogy melyik menetben, és én mindig a harmadikat látom” - mondta. „Ez az év mágikus lesz a karrierem szempontjából. 33 éves leszek. Mindenütt a hármas számot látom. Három, vagy annál kevesebb...minden attól függ, hogy mit akarok majd a mérkőzésen!”

A szintén márciusban megrendezésre kerülő Joshua-Parker meccsről úgy gondolja, hogy Parkernek ki kell ütnie a hazai pályán ringbe lépő angolt, máskülönben nincs esélye győzni a pontozóbírók miatt.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.