Briedis és Usyk már várja hétvégi nagy küzdelmet

Briedis és Usyk már várja hétvégi nagy küzdelmet

2018. 01. 24., Szerda, 10:45

Szombat este a lettországi Rigában rendezik az Oleksandr Usyk – Mairis Briedis cirkálósúlyú WBO/WBC címegyesítő világbajnoki címmérkőzést.

Szombat este a lettországi Rigában rendezik az Oleksandr Usyk – Mairis Briedis cirkálósúlyú WBO/WBC címegyesítő világbajnoki címmérkőzést. A bunyósok már a helyszínen várják a párharc kezdetét.

Az „Ali Trophy” sorozat (World Boxing Super Series) elődöntőjére készülő veretlen világbajnokok kedden nagy tömeg előtt, nyilvános edzést tartottak, majd nyilatkoztak a sajtó munkatársainak.

„ Az emberek hatalmas várakozással tekintenek a világbajnokok nagy harcára” - nyilatkozta Usyk két autogram és szelfi között. „Nagyon jó ennyi rajongót látni egy edzésen. Nagyon várom a küzdelmet, biztosan különleges hangulat lesz az arénában, hiszen nem csak helyi szurkolók lesznek, sokan jönnek buzdítani Ukrajnából. Nem okozhatok csalódást nekik.”

A helyi hőst, Mairis Briedis-t kétezer bokszrajongó hangos tapsvihara fogadta a ring mellett. A 33 éves kiválóság meghatódottan fogalmazta meg gondolatait.

„Örülök, hogy ilyen sok embert látok már a nyilvános edzésen is. Ez bizonyítja a szombati küzdelem jelentőségét. Leírhatatlan érzés a szurkolók szeretetét érezni” - fogalmazott a WBC veretlen világbajnoka, Mairis Briedis. „Nagyon jó munkát végeztünk az edzőtáborban, és felkészültem a 12 menetre. Bármit mutat Usyk, készen állok. Alig várom, hogy elkezdjük!”

Oleksandr Usyk felkészülését a veretlen magyar klasszis, Szellő Imre segítette; a közös kijevi kesztyűzésekből mindkét bunyós sokat profitált.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.