Callum Smith: túl jó vagyok Brahmernek

Callum Smith: túl jó vagyok Brahmernek

2018. 02. 19., Hétfő, 18:54

Foglalkozzunk egy kicsit a WBSS nagyközépsúlyú torna másik elődöntőjével is.

Foglalkozzunk egy kicsit a WBSS nagyközépsúlyú torna másik elődöntőjével is.

Szombat este a németországi Nürnbergben rendezik a Jürgen Brähmer – Callum Smith nagyközépsúlyú összecsapást, amely a World Boxing Super Series (WBSS) nagyközépsúlyú torna második elődöntője.

Mint ismert, az elmúlt hétvégén a Groves-Eubank párharc volt a sorozat első elődöntője, amelyet a WBA világbajnok George Groves egyhangú pontozással nyert, így fél szemmel egészen biztosan figyelemmel követi majd az eseményeket. Itt érdemes megjegyezni, hogy a döntőre legkorábban júniusban kerülhet sor, Groves vállsérülése miatt.

A hétvégi küzdelemmel kapcsolatban az idegenben küzdő veretlen Callum Smith (23 győzelem, 0 vereség) mondta el gondolatait.

Jó edzőtábor van mögöttem, kiválóan sikerültek a sparringok” - mondta. „Brähmer tapasztalt, jó harcos. Kétszeres világbajnok, végig koncentrálnom kell majd ellene. Ugyanakkor tudom, hogy túl jó vagyok Brähmernek, de azt várom, hogy a német jó formában lesz. Neki ez egy hatalmas lehetőség a karrierje végén, hogy egy ilyen tornagyőzelemmel búcsúzzon. Remélem sok brit rajongó fog Németországban szurkolni.”

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.