Decemberben Budapestre jönnek a boxfőnökök

Decemberben Budapestre jönnek a boxfőnökök

2020. 05. 14., Csütörtök, 22:08

Decemberben rendezik a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) budapesti rendkívüli kongresszusát.

Az eredeti időpont március 20-a lett volna, de ezt előbb június 20-ra módosították a koronavírus-járványban hozott korlátozó intézkedések miatt, majd a szervezet végrehajtó bizottsága - az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportál értesülése szerint - a december 12-13-i időpontot jelölte ki, a helyszín pedig a magyar főváros marad.

A közgyűlésen a küldöttek szavaznak az alapszabályról, melynek megváltoztatásával a hosszú ideje pénzügyi és vezetési válsággal küzdő AIBA visszanyerheti korábbi státusát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, illetve elnökválasztásra is sor kerül. A NOB tavaly júniusban függesztette fel az ökölvívó-szövetség tagságát.

A jelenlegi vezető, Mohamed Moustahsane mandátuma, ideiglenes megbízatása, egy évvel az után, hogy a lemondott Gafur Rahimov helyére megválasztották, március 29-én lejárt. A marokkói elnök hivatali idejét időközben a végrehajtó bizottság meghosszabbította, hogy az elhalasztott közgyűlésig folytathassa munkáját.

A vezető testület bízik benne, hogy az alapszabály-módosítást jóváhagyja a kongresszus, ezzel nagy lépést tennének a NOB-tagság visszanyerése felé.

Az AIBA átmenetileg olyannyira kikerült az olimpiai mozgalomból, hogy nem vehetett részt a tokiói játékokra selejtező versenyrendszer kialakításában, és a sportág olimpiai viadalának a lebonyolításába sem szólhat bele. A szövetség státusát a NOB a jövő évre halasztott játékok után vizsgálja felül.

"Bízunk benne, az egészségügyi helyzet lehetővé teszi számunkra, hogy decemberben megtartsuk a rendkívüli kongresszusunkat" - mondta Moustahsane. "Az AIBA aktív a reformok kidolgozásában, de nemcsak az alapszabály-változást készíti elő, hanem a versenyek lebonyolítási rendszerét és a versenynaptárt is áttekinti".

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.