Elhunyt a WBO alapító elnöke

Elhunyt a WBO alapító elnöke

2018. 02. 09., Péntek, 23:55

Elhunyt a '90-es évek közepe-vége óta nagy profi boksz világszervezetnek számító WBO első elnöke.

Elhunyt a '90-es évek közepe-vége óta nagy profi boksz világszervezetnek számító WBO (Bokszvilágszervezet) első elnöke.

96 esztendős korában elhunyt Ramon Pina Acevedo ügyvéd, az 1988-ban alakult Boksz Világszervezet (WBO) első, alapító elnöke. A Dominikai Köztársaságból származó sportvezető korábban a WBA alelnöke is volt, valamint a szervezet supervisora, így számos legendás mérkőzésen működött közre. Acevodo volt a Dominikai Ökölvívó Szövetség első embere is.

A jelenkori profi ökölvívásban négy nagy elismert szövetség létezik: a WBA, a WBC, az IBF és az utolsóként alapított WBO. Ugyanakkor a felsorolás nem erősorrend. Hosszú évtizedek óta a WBC a legjelentősebb szervezet, mögötte viszont gyakran a WBO-t említik második helyen. Mi magyarok eddig három világbajnokot adtunk a WBO nagy családjához: Kovács Istvánt, Erdei Zsoltot és Balzsay Károlyt. Koko jelenleg a szervezet alelnöke.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.