Mérges shaolinok

Az egyik legismertebb kungfu film a Shaw Brothers stúdió nevéhez fűződik. 1978-ban készült, címe szó szerinti fordításban „Az öt méreg”, ami a kungfu öt különböző technikájára utal, és amelyet az öt főszereplő mutat be.

Az egyik legismertebb kungfu film a Shaw Brothers stúdió nevéhez fűződik. 1978-ban készült, címe szó szerinti fordításban „Az öt méreg”, ami a kungfu öt különböző technikájára utal, és amelyet az öt főszereplő mutat be. Név szerint a Skorpió (Sun Chien), a Varangy (Lo Meng), a Százlábú (Lu Feng), a Kígyó (Wei Bai) és a Gekkó (Kuo Chue). Az öt színész azelőtt három másik filmben is együtt szerepelt: Jin bei tong (1979), A legyőzhetetlen Shaolin (1978) és A Bátor íjász II (1978).

A hetvenes évek végén a kungfu filmek iránti érdeklődés hanyatlani kezdett – Bruce Lee 1973-as halála után nem volt aki betöltse a helyén keletkező űrt, ráadásul az ilyen filmeket vetítő kültéri mozik is fogyóban voltak. Ekkor azonban megjelent a kábeltévé, és az újonnan létesült csatornák olyan műsorokat kerestek, amikkel felkelthetik a nézők érdeklődését. Választásuk többek között végül az amerikai kungfu-őrületért felelős Shaw Brothers stúdióra esett, akiktől számos filmet rendeltek. Nagy népszerűségre tettek szert a kungfu filmek az USA-ban, a legnagyobb hatással közülük is a Mérges shaolinok volt a nézőkre.
Wei Bai később betegsége miatt felhagyott a filmszerepléssel, helyére Chiang Sheng lépett, és a film másik négy főszereplőjével együtt folytatták az „Öt méreg” filmsorozatot. Később minden film, amelyben egyikük szerepelt, „Méreg-filmként” került a köztudatba.

Dr. Craig D. Reid írása

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.