György Dániel a magyar karate első Európa-bajnoka

György Dániel a magyar karate első Európa-bajnoka

2022. 05. 29., Vasárnap, 20:50

Öt magyar érmet hozott a törökországi Gaziantepben megrendezett karate Európa-bajnokság. Első alkalommal fordult elő, hogy a Karate Világszövetség, a WKF égisze alá tartozó felnőtt Eb-n két magyar is bejutott a döntőbe, György Dániel személyében pedig először állhatott magyar karatés a dobogó legfelső fokára. A para-karatésoknál egy arany- és két bronzérmet nyertek még a magyarok.

György Dániel a 84 kg-osok között öt nyertes meccsel került a fináléba, ahol 3-2-re győzött a horvát Garibovic ellen. A Tisza Volán SC sportolójának eredménye annál is értékesebb, mert lábsérülés miatt egy évet kihagyott, és csak az elmúlt hetekben tért vissza a nemzetközi szintű versenyzéshez.

Sikerével György Dániel lett a magyar karate történetének első felnőtt Európa-bajnoka, hiszen a törökországi kontinensviadalt megelőzően csupán Hárspataki Gábor tudott döntőbe jutni 2018-ban, amikor is későbbi olimpiai bronzérmesünk második lett.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni Magyarországnak az első felnőtt Európa-bajnoki címet” – nyilatkozta a döntő után György Dániel. – „Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben segített, elsősorban az edzőimnek és annak a teamnek, amelyik körülöttem volt, én úgy gondolom, hogy közös az érdem. Úgy érzem, hogy kicsit jól is jött a tavalyi térdműtét, mert annyira úgymond nem izgultam rá a versenyre, nem volt rajtam semmi teher, és így tudtam szabadon dolgozni, hozni, amit tudok, szerintem ez is az egyik oka annak, hogy így összejött. Tegnap este beszéltem a sportpszichológusommal, Vura Mártával, ő megnyugtatott, és elmondta, hogy mit csináljak. Reggel, amikor felkeltem, volt bennem egy kis drukk, de amikor már ott voltam a csarnokban és melegítettem a döntőre, akkor ez eltűnt, és teljesen ott voltam fejben. Még szerintem nem teljesen fogtam fel, hogy Európa-bajnok lettem, ehhez biztosan kell pár nap. Most is nagy a boldogság, de ha ez tudatosul, akkor még nagyobb lesz. Reménykedtem benne, hogy egyszer sikerül ide eljutnom, hiszen négyéves korom óta karatézom, és elég sok mindenen mentem keresztül, sérüléseken és egyéb dolgokon is. Ezért is vagyok nagyon boldog, hogy végre kijött a lépés” – mondta a korábban juniorként és U21-esként is Eb-bronzig jutó karatés.

Szintén döntőben léphetett tatamira Gaziantepben Boussebaa Aicha a +68 kg-os nők küzdelmében. A korábbi kadet világ- és Európa-bajnok több évnyi kihagyás után tért vissza a versenyzéshez, majd került be a felnőtt válogatottba, Törökországban pedig négy győzelemmel kiharcolta a finálé jogát. A döntőben a Gastroyal SE versenyzője szoros mérkőzésen 1-0-ra alulmaradt a szerb Perovic ellen, ezzel ezüstérmet nyert, ugyanakkor elmondhatja magáról, hogy ő az első magyar női karatés, akinek felnőtt Eb-n sikerült finálét vívnia.

Három magyar érem született a para-karatésok mezőnyében: az értelmileg akadályozottaknál megvédte Európa-bajnoki címét Kákosy Olívia, míg Csatári János és Szabó Alexandra a harmadik helyen végzett.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.