Harcművészet gyerekeknek Nagyszalontán
Harcművészet gyerekeknek Nagyszalontán
Harcművészet gyerekeknek Nagyszalontán

Harcművészet gyerekeknek Nagyszalontán

2019. 06. 28., Péntek, 10:55

Tizenegy éve már hogy lelkes gyermekszerető pedagógusok, önzetlen támogatók segítik a Böjte Csaba Atya által szervezett Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját azzal, hogy foglalkozásokat tartanak a nagyszalontai gyermekotthonban.

Ahogyan ez lenni szokott, mindenki saját indíttatásból érzi azt, hogy a rászoruló gyermekeket miért segíti. Szervezője Szeleczki Erzsébet, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, vezetője pedig Szeverényiné Sebők Judit, az említett iskola tanára volt. 70 gyerek vett részt a 20 felnőtt és 5 diák által irányított tevékenységekben.

A tematikus hét egyik napján – a korábbi évekhez hasonlóan a harcművészet, a táborlakók által már régóta várt önvédelem-harcművészeti oktatására is sor került, amit Shihan Gregor László VII.DAN goshinkai karate mester, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a Nippon Seibukan Akadémia és a Kokusai Nihon Bu-Jutsu Kenshusho tagja, a Békéscsabai Lakótelepi SE edzője vezetett, aki egyben a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanára is. Ebben az iskolában több éve tanóra keretben iskolai önvédelmi és harcművészeti oktatás is folyik, vagyis nem áll messze ez a fajta oktatás. Két edzést délelőtt tartottak a nap folyamán. Először a pusztakezes technikák alkalmazására került sor, s jellemző, hogy az évek óta visszatérő gyerekek nagyon keveset felejtettek;. Kis pihenő után, a második edzésen újdonság következett, hiszen a szivacsos gyakorló nunchaku használatát gyakorolhatták a táborlakók, ami szintén nagy sikert aratott.

Ez az aktivitás nem csak a harcművészeti blokkra vonatkozott. Dicséret illeti azokat a pedagógusokat és segítőiket, akik áldozatos munkájukkal teszik széppé a nyarat számukra. Játszóház, foci, énektanulás, hangszeres zene, táncoktatás fejleszti képességeiket. Persze, a tábor sikeres működéséhez, s az alapítvány munkájához adományra mindig szükség van, és nem csak a nyári szünidőben. Aki úgy érzi segíthet, segítsen, hiszen jó helyre jut a segítség!

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.