Harcsa Norbert nem bokszolhat Salgótarjánban

Harcsa Norbert nem bokszolhat Salgótarjánban

2018. 10. 05., Péntek, 13:53

A Felix Promotion International október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját.

A kiadott programtól eltérően a középsúlyú Harcsa Norbert (10-1) nem lép ringkötelek közé, mivel az egyik múlt heti edzésén kellemetlen, lassan és nehezen gyógyuló bordasérülést szenvedett. „Életemben először le kellett mondanom a mérkőzésem. Még soha nem történt velemi ilyen, pedig kétszer is bokszoltam törött kézzel. Ám ez egy olyan makacs sérülés, amivel nem szerencsés kockáztatni, nehogy belefussak egy vereségbe, pont Salgótarjánban” - nyilatkozta Harcsa, aki felesége révén mondhatni hazai küzdelemre készült. A 31 éves ökölvívó reméli, hogy hamar rendbejön, s még az idén kötelek közé tud lépni.

Az M4 Sport által közvetítésre kerülő eseményen így Szellő Imre (21-0) kapta főszerepet, s hazánk legmagasabban rangsorolt bunyósa egy hozzá méltó ellenféllel, a korábbi világbajnoki kihívó venezuelai Gusmyr Perdomo-val (25-8) meccsel tíz menetben. Szintén cirkálósúlyban, és ugyanúgy tíz menetben csap össze Darmos József (11-2-2) és Tóth Tamás „Barbár” (9-6-4), ám ők címmérkőzésen bizonyíthatnak, egy régóta várt magyar-bajnoki visszavágó keretében. Az egykori WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok bajnok Kovács Zoltán „Caramel” is szorítóba lép, éspedig a WBA jelenlegi „Dél-Amerikai” bajnoka, a keményöklű Rafael Hernandez (28-10-2) ellen.

Az őszi versenyszezon második televíziós bokszgáláján – többek között – Urbán Ferenc, Kispál Zoltán és a nógrádi városban élő Vári Gergő is megmutatja magát. További információk a www.felixpromotion.com oldalon.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.