Hobbisportolóból karatebajnok

A múlt héten megjelent cikkünkben megismerhették a kedves olvasók Tadissi Yves Martialt, akit a Karate Európa Bajnokságon elért eredményével, és általánosan a sportéletével kapcsolatosan kérdeztünk.

A beszélgetés második felében személyesebb témák kerültek elő, hogy alkalmunk legyen megismerni és bemutatni őt, mint magánembert. Megtudhatjuk például, hogy hogyan indult el ezen az úton, milyen hatással volt/van jellemére és magánéletére, hogy milyen céljai voltak és vannak a sporton kívül és egyéb érdekességeket.

Mikor kezdtél el karatéval foglalkozni, mik voltak az első lépések a karate világában?

Tadissi Yves Martial: Elég korán, óvodás korban kezdtem el karatézni, 5 éves voltam. Akkor vitt le először édesapám az egyik honfitársához, aki karate edzéseket tartott. Itt kb. 2 évet edzettem, ami nem volt nagyon komoly, csak a mozgás szeretete volt a lényeg. Aztán kisiskolás koromban, amikor első osztályos lettem láttuk, hogy az iskolában is van karate oktatás. Ekkor mentem le a nevelő edzőimhez, Módos Viktóriához és Horváth Gáborhoz. Ők voltak azok, akik igazából kineveltek, ill. akiknek az első komoly eredményeimet köszönhetem. Tehát, most már lassan 20 éve, hogy a karate az életem része. Volt mellette 1-2 alapozó sportág, mint az úszás, ill. alsós koromban megismerkedtem a kézilabdával is. Később viszont a karate mellett döntöttem.

Az elejétől fogva versenyző szerettél volna lenni? Vagy mikor jelent meg ez a dolog az életedben?

T.Y.M.: A karatéból több fajta karate létezik, vannak a tradícionális, hobbi karatésok, akik csak eljárnak és a sportág szeretetéért 2-3 edzésen részt vesznek hetente. Ez nyilván nálam is így kezdődött, heti 2-3 edzéssel 5 évesen bőven le voltam terhelve. Aztán kisiskolás koromban kezdtek el versenyekre vinni. Akkoriban még előfordult, hogy formagyakorlatban is elindultam annak ellenére, hogy mindig jobban szerettem a küzdelmet. Ez folyamatosan, ahogy léptük át a lépcsőfokokat, és szintekről szintekre léptünk fölfelé, egyre komolyabbá kezdett válni, és most már ott tartok, hogy válogatott sportoló vagyok.

Gyerekkorodban milyen foglalkozást képzeltél el magadnak? Mi szerettél volna lenni?

T.Y.M.: Sosem akartam amúgy sporttal foglalkozni. Amikor ezt először megkérdezték, körülbelül negyedikes korunkban, hogy mi az elképzelés, akkor azt mondtam, hogy jogász akarok lenni, de szerintem csak azért, mert jól hangzott. Most meg már úgy vagyok vele, hogy nem tudom elképzelni az életemet a sport vagy az azzal kapcsolatos tevékenység nélkül. Emellett még a pilótaság az, ami nagyon megfogott. Amikor először repülhettem olyan 6-7 éves koromban, akkor azt mondtam, hogy én biztosan pilóta leszek. Nagyon sokáig tervben is volt, hogy szeretnék repülni, aztán ez megváltozott, és lettem végül más.

Mik a céljaid a karatén kívül? Gondolok itt a tanulásra, munkára, stb.

T.Y.M.: Én most a Nemzeti Közszolgálati Egyetemem Államtudományi és Közigazgatási Kar hallgatója vagyok. Az alapdiplomámat nemzetközi igazgatás szakon szereztem, jelenleg mesterképzésre járok. Ahogy korábban említettem, a sporttal kapcsolatos tevékenység teljesen az, amivel terveim szerint szeretnék foglalkozni. Az edzőség, ill. az a munka, amit az edzők csinálnak annyira nem vonz, viszont a háttérmunka, ill. a sportigazgatás adminisztratív, jogi területe igen, úgyhogy nagyon szívesen elhelyezkednék pl. a Magyar Olimpiai Bizottságnál valamilyen munkakörben, vagy a Sportért Felelős Államtitkárságon, hogy a magyar sportért dolgozhassak.

Igazából a magyar sportba annyira mélyen még nem látok bele, de sportolóként a Magyar Karate Szakszövetség életébe igen. Az MKSZ-en belül mindenféleképpen úgy gondolom, hogy lenne pár olyan ötletem, ami esetleg a jövőben jó célokat szolgálhat, de nyilván azért a magyar sportigazgatás egy kicsit bonyolultabb. Én csak a saját sportomról, a karatéról tudok beszélni, vagy, hogy abba milyen változásokat lehetne eszközölni, amik a jövőbeni sportolókat, vagy a magyar karaténak a szerepét egy kicsit előrébb mozdítaná.

Mesélj egy kicsit a családodról! Van-e testvéred, hol születtél, mindig Magyarországon éltetek-e?

T.Y.M.: Magyarországon, Budapesten születtem. Édesanyám magyar származású, édesapám pedig kongói, és édesapámról azt kell tudni, hogy 1982-ben jött Magyarországra egy tanulmányi ösztöndíj keretében. A debreceni Agrártudományi karon tanult. Édesanyámmal Debrecenben ismerkedtek meg. Testvérem nincs. Világ életemben Budapesten éltem, laktam.

Miben érzed, hogy a sport hozzá tett az életedhez (pl. hatással volt-e a természetedre/jellemedre, célokra stb)?

T.Y.M.: Abszolút hatással volt a karate az életemre. Megtanultam azt, hogy a céljaink eléréséért küzdenünk kell, küzdeni kell mindenkinek, hiszen ha karatéban nem állunk oda, és csak fél vállról veszünk egy küzdelmet, akkor valószínű, hogy az a meccsnek az elvesztését jelenti. Ez minden egyes feljebbi szinten még inkább igaz. Az EB-re, VB-re azért mennek oda a nemzetek legjobbjai minden súlycsoportban, hogy a végén a dobogó legfelső fokára álljanak. Ezt a köznapi életbe is sikerült áttennem. A céljaim elérését, és amit kitűzök magam elé azt nem szeretem félbehagyni, vagy föladni, hanem ha kínkeservesen is, összeszorítva a fogakat, de próbálom teljesíteni. Legyen ez az élet bármilyen területe is (munka, tanulmány, sport).

Milyen hatással van a sport a magánéletedre (előnyök, hátrányok)?

T.Y.M.: Jelenleg karate versenyzőként vagyok jelen a UTE-ben, és ez nagyon sokféleképpen benne van a mindennapjaimban. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert a párom szintén magyar válogatott karatés az UTE-ben, tehát ilyen szintű konfliktus magán- és sportélet között nincs, és párbeszédekbe is gyakran belekerül a karate, mint téma. Abszolút az életem, ill. életünk részét képezi tehát. Most már jó pár éve ő van 50 kg-ban, nem nagyon van itthon konkurenciája. A szüleim is teljes mértékben támogatják a sporttevékenységemet, és ez világ életemben így volt. Lényegében minden napom a karatéval telik, azzal kelek és azzal fekszem.

Ahogy láthatjuk, szinte az egész életét átszövi a sport szeretete, és sokrétűen gyakorol(t) rá hatást. Reméljük sikerül valóra váltani a terveit magán- és sportéletben egyaránt. A kitartó, kemény munka meghozza az eredményt, így azt hiszem mindannyian motiválódhatunk általa.

Az interjú első felét itt olvashatjátok!