Ip Man 3 - Tyson és Bruce Lee együtt a vásznon
Ip Man 3 - Tyson és Bruce Lee együtt a vásznon

Ip Man 3 - Tyson és Bruce Lee együtt a vásznon

2016. 01. 13., Szerda, 10:51

A Wing-Tsun legendáról, Ip Man-ról készülő életrajzi jellegű harcművészeti trilógia harmadik, egyben befejező részét 2015 márciusában kezdték el forgatni. Az ázsiai országokban tavaly decemberben mutatták be a filmet, mely idén januárban kerül a mozikba az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az USA-ban.

A Wing-Tsun legendáról, Ip Man-ról készülő életrajzi jellegű harcművészeti trilógia harmadik, egyben befejező részét 2015 márciusában kezdték el forgatni. Az ázsiai országokban tavaly decemberben mutatták be a filmet, mely idén januárban kerül a mozikba az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az USA-ban.

Az előző 2 részhez hasonlóan - Ip Man (2008) és az Ip Man, A nagymester (2010) – a főszerepben Donnie Yan-t láthatjuk annak ellenére, hogy a 2. rész után nem szeretette volna folytatni a felvételt.

A hamarosan moziba kerülő film főhőse és a kung-fu nagy ikonja 1893-tól 1972-ig élt. Harcművészetének egyik leghíresebb nagymestereként nevesebb tanítványai között ismerhetjük Bruce Lee-t, Leung Ting-t és William Cheung-t.

Mindegyik rész egy-egy életszakaszt mutat be:

Az első részben már felnőttként ismerhetjük meg Ip Man-t a japán uralom ideje alatt. A történet Foshan-ban játszódik, ahol családja a megszállás miatt nehéz helyzetbe kerül, így a harcművészet mellett ez válik életének fő tényezőjévé. Az eladósodás okán egy szénbányában kezd el dolgozni, ahol kegyetlen bánásmódban részesül, így harcművészeti tudását szeretné átadni társainak. A japánok, látván képességeit elérik, hogy a megküzdjön a megszállókkal.

A nagymester című részben már Hongkongban járunk, mely ekkor angol fennhatóság alatt állt. Ide költözik 1949-ben a mester, hogy népszerűsítse az új Wing-Tsun stílust. Szándéka egyértelműen nem nyeri el a harcosok tetszését, amiből a film fő konfliktushelyzete adódik.

A sorozat legújabb részében egy ingatlanfejlesztő irányítása alatt álló bűnszervezet megpróbálja átvenni a hatalmat Hongkong felett és összetűzésbe kerül Ip mesterrel, aki meg akarja óvni a várost. Izgalommal várjuk, milyen sorsra jutnak a küzdőtérré vált metropolisz lakói.

A film néhány jelentős érdekességet is tartogat a nézők számára. Mike Tyson, a világbajnok bokszoló alakítja majd Ip Man fő ellenfelét, ami már önmagában is nagyon látványos, de ezt tovább fokozza a tény, miszerint a Sárkány, Bruce Lee is feltűnik a vásznon CG animációként, ami a legtöbbek által várt újdonság ebben a részben.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.