Jobb később, mint soha: Sturm-Abraham 2019-ben?

Jobb később, mint soha: Sturm-Abraham 2019-ben?

2019. 01. 11., Péntek, 10:50

Jobb később, mint soha, hiszen ezt a párharcot már sok-sok éve meg kellett volna rendezni.

Visszatérését tervezi a németek bosnyák születésű klasszisa, a korábbi közép- és nagyközépsúlyú világbajnok Felix Sturm (40 győzelem, 5 vereség, 3 döntetlen). A 40 esztendős ökölvívó közel 3 éve nem lépett ringkötelek közé; 2016 februárjában láttuk utoljára, amikor visszavágva Fedor Chudinov -nak a WBA nagyközépsúlyú világbajnoka lett.

Sturm a véleményes pontozásos győzelme után pozitív doppingtesztet produkált, de tagadta bűnösségét, és különböző eljárási szabálytalanságokra hivatkozott.

Az ökölvívó a közösségi médiában már bejelentette visszatérési szándékát, mi több, ismertette a terveit is.

Felix Sturm a honfitárs, az örményből lett német Arthur Abraham (47 győzelem, 6 vereség) ellen szeretné ismét felhúzni a bokszkesztyűket. A két többszörös világbajnok „rivalizálása” közel másfél évtizedes, azóta „kismilliószor” merült fel, hogy összecsapnak, ám most talán tényleg van esély a két ringveterán párharcára.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.