Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!

Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!

2017. 09. 06., Szerda, 12:03

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke három érmet várt honfitársaitól a budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON, de a három ötödik hellyel szakmailag is elégedetten zárta az eseményt, miként házigazdaként a rendezést is.

A cikk eredetileg a Magyar Judo Szövetség hivatalos oldalán, a www.judo.hu oldalon jelent meg.

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke három érmet várt honfitársaitól a budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON, de a három ötödik hellyel szakmailag is elégedetten zárta az eseményt, miként házigazdaként a rendezést is.

„Rengeteg köszönő jókívánságot kaptam, illetve kapok folyamatosan a versenyzőktől, edzőktől, sportvezetőktől, hogy itt lehettek Budapesten, és ilyen nagyszerű kiszolgálásban részesítettük őket” – nyilatkozta Tóth László hétfőn az MTI-nek. Az elnök elmondta: a tőszomszédságban lévő Hotel Aréna miatt a versenyzőknek nem voltak utazási gondjaik – hasonló méretű világverseny esetében ez ritkaság –, a Papp László Budapest Sportaréna edzőtermében pedig a vitaminsarok felállításával extra újítással kedveskedtek a főszereplőknek.

Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!

Dr. Tóth László kiemelte: az esemény rangját emelte, hogy sok VIP-vendég érkezett a versenyre – többek között Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke, Khaltma Battulga, Mongólia elnöke, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere vagy éppen Lord Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke –, illetve soha korábban ennyi újságíró nem dolgozott még sportági vb-n.

A magyar válogatott szakmai irányítói egy érem és egy pontszerző hely megszerzését tűzték ki célul, ezzel szemben az elnök három érmet várt.

„Mindig optimistább vagyok a szakvezetésnél, és hiába nem szereztünk érmet, a három ötödik helyünk után sem vagyok csalódott” – fogalmazott. Hozzátette: számára az ötödik hely bizonyíték arra nézve, hogy abból bármikor lehet bronzérem, vagy akár végső győzelem is. „Erős válogatottunk van, tele kiváló versenyzővel, bízok benne, hogy a következő világversenyeken, ide sorolnám a tokiói olimpiát is, összejön az éremszerzés” – tette hozzá.

Judo VB Budapest - Dr. Tóth László: Büszkék lehetünk!

Dr. Tóth László a világbajnokság hangulatával is elégedett volt, amint elmondta: a franciákon, a japánokon és az oroszokon kívül ilyen atmoszférát a sportágban sehol máshol nem teremtenek a nézők. „Mindenkinek tudtak szurkolni, örülni, nemcsak a magyar versenyzőknek, sportszerűen elismerték a teljesítményt” – folytatta az elnök, aki kiemelte: különösen arra büszke, hogy a magyar judotársadalmat is be tudták vonni az eseményekbe.

„Háromszáz, határon túli magyar származású fiatal judóst hívtunk meg erre a hétre, akik egyrészt Budapesten edzőtáboroztak, másrészt délután kilátogattak a versenyekre” – emelte ki dr. Tóth László, aki elárulta: naponta 1000-1300, a magyar „judocsaládhoz” kötődő sportembert láttak vendégül a vb-n. Emellett serdülő, ifjúsági és junior korú versenyzők a rendezésben segédkeztek, így ők testközelből is láthatták a sportág legjobbjait, példaképeiket, ami motivációt jelent számukra a jövőre nézve.

„Összességében a budapesti világbajnokság jó reklámja volt a sportágnak itthon és külföldön, amire házigazdaként büszkék lehetünk” – fogalmazott az MJSZ elnöke.

A tizennyolc fős magyar küldöttség Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg) és Bor Barna (+100 kg) révén három ötödik hellyel zárta az egy héten át tartó világbajnoki küzdelmeket a Papp László Budapest Sportarénában, ahol 126 ország 731 versenyzője lépett tatamira.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.