Sipőcz Richárd Európa tetején!
04
júl

Sipőcz Richárd Európa tetején!

Egy arany-, két ezüstérem, valamint hét pontszerző helyezés a mieink mérlege a Finnországban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben, míg csapatban egy ezüstérmet és egy hetedik helyezést szereztünk a zárónapon.

Csak 6 bírta 620-ból az első kurzust
01
jún

Csak 6 bírta 620-ból az első kurzust

Magyarország a világon az elsők között tanulhatta a dzsúdót egy japán mestertől, ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy itt jelent meg az első nem japán nyelvű dzsúdószakkönyv. A több mint száz évre visszanyúló történet szálait a dzsúdótanár...

Augusztusi edzőtáborok Hajtós Bertalannal
18
máj

Augusztusi edzőtáborok Hajtós Bertalannal

A már hagyományos és egyre népszerűbb salgótarjáni és zirci nyári tábort idén is megrendezik, amelyekben közös, hogy szakmai irányítójuk az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan lesz.

Budaörsi SC: számos érmes helyezés januárban
06
feb

Budaörsi SC: számos érmes helyezés januárban

Több mint kétszáz induló részvételével rendezték meg az év első ifjúsági versenyét, amelyen három budaörsi versenyző is tatamira állt. Beringer Fatime az előző héten, a keretedzésen szenvedett agyrázkódása miatt kényszerpihenőn volt, így nem...

Kezdődik az U23-as Európa-bajnokság!
14
nov

Kezdődik az U23-as Európa-bajnokság!

A lengyelországi Wroclawban pénteken kezdődik az U23-as Európa-bajnokság, tizenhat magyar indulóval. Már tizenkilenc U23-as Európa-bajnoki aranyéremnél tartanak a mieink, a következő napokban akár a huszadikat is hazahozhatják!

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.