Három magyar elsőség a kungfu világbajnokságon
Három magyar elsőség a kungfu világbajnokságon

Három magyar elsőség a kungfu világbajnokságon

2019. 06. 20., Csütörtök, 18:17

Négy érmet szereztek a magyarok a Kínában szerdán befejeződött kungfu világbajnokságon.

Az eseményen 48 országból közel 900 versenyző indult, köztük hat magyar kungfus. A sportág történetében még soha nem vett részt ilyen nagy létszámú magyar csapat vb-n, és a mostani az eddigi legjobb szereplés is.

A kétévenkénti világbajnokságokat hagyományosan Kína híres harcművészeti központjainak egyikében rendezik meg, ezúttal a Szecsuán tartományban fekvő Emeishan városa volt a helyszín.

A magyar versenyzők közül a felnőtteknél Kiss Dorottya volt a legeredményesebb, aki a Shaolin ököl formagyakorlat kategóriában világbajnoki címet szerzett, és a szablyával végrehajtott versenyszámban is csak alig maradt el a dobogótól: negyedik lett.

A férfiaknál Filóci Mihály is felállhatott a dobogóra, aki a Chen stílusú tajcsicsuan kategóriában harmadik helyen végzett.

Az ifjúságiak mezőnyében Kósa Panna két kategóriában indult és mindkettőben első lett. A világbajnoki címeket a Shaolin ököl, illetve az egyenes kard formagyakorlatban szerezte meg.

Az elmúlt években a szövetség néhány egyesületénél nagyon szisztematikus utánpótlás-felkészítő program indult el, amelyet idén a sportért felelős államtitkárság is támogatott. Ennek a szakmai programnak az első kézzelfogható eredménye az áprilisi Európa-bajnokságon tapasztalt rendkívül jó szereplés volt, a mostani világbajnokságon elért három elsőség pedig azt mutatja, hogy nagyon jó irányba indultunk el" – mondta a sporttörténelmi eredmények kapcsán Varga István, a Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség főtitkára.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.